<P>A külföldi befektetések harmadát az ITDH hozta</P>

Vágólapra másolva!
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. közreműködésével az elmúlt évben 922 millió eurót - a Magyarországra érkező külföldi tőke harmadát - fektették be; a zöldmezős beruházásoknak köszönhetően 14 400 új munkahely keletkezett.
Vágólapra másolva!

Skultéti Vilmos, az ITDH vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján a szervezet másik fő tevékenységével, az üzleti találkozók és vásárok szervezésével kapcsolatban elmondta: a társaság tavaly összesen 1 milliárd forint ráfordításával 377 szakmai programot bonyolított le.

Külföldön mintegy 180 rendezvény keretében ismertették a magyarországi befektetési lehetőségeket, míg a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatból 288 rendezvény támogatására nyílt lehetőség, a Phare program pedig 39 kiállításhoz, vásárhoz, üzletember-találkozóhoz nyújtott támogatást.

A társaság terveiről elmondta: tízzel kívánják bővíteni a környező országokban az ITDH képviseleteinek a számát, illetve az Egyesült Államokban, Koreában, Tajvanon és Szingapúrban kívánnak új kirendeltséget nyitni.

(MTI)

Ajánlat: