Idén 12-15 százalékkal fizetünk többet az élelmiszerekért

Vágólapra másolva!
Elsősorban a magas gabonaárak, a megnövelt minimálbér és a drága energia miatt 12-15 százalékkal többet kell fizetnünk idén az ennivalóért. A KSH legfrissebb adatai szerint januárban 26 százalékkal emelkedett az élelmiszerek árszínvonala.
Vágólapra másolva!

A mezőgazdasági termelői árak januárban 26 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott gyorstájékoztatójából. A mezőgazdasági termékek termelői ára decemberben 21,5 százalékkal, míg tavaly januárban 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Januárban a növénytermesztési és kertészeti termékekért a gazdák 29, az élő állatokért és állati termékekért pedig 22 százalékkal kaptak többet, mint tavaly januárban.

A KSH közlése szerint a termelők idén januárban a tavalyi év januárjához viszonyítva a gabonaféléket az átlagnál jóval magasabb árszinten, 71 százalékkal drágábban értékesítették. Az élelmezési burgonya átlagára 9 százalékkal haladta meg a múlt évit. A zöldségfélék árszintje 3 százalékkal növekedett, a gyümölcsöké 25 százalékkal csökkent.

A vágóállatok közül az előző év azonos időszakához viszonyítva a vágósertés termelői átlagára emelkedett a legnagyobb mértékben, 47 százalékkal. Az étkezési tyúktojás árszintje 12, a tehéntejé több mint 9 százalékkal növekedett 2000 januárjához képest.

Mivel az idén is a tavalyihoz közeli mértékben nőhet a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, az élelmiszerek a várható inflációnál nagyobb mértékben, 12-13 százalékkal drágulnak 2001-ben - nyilatkozta a Népszavának Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója. A szakértő "mellbevágó mértékűnek" minősítette az árnövekedést, de úgy látja, a termelői árak emelkedése és az élelmiszerek drágulása az infláció idei mérséklődését nem akadályozza meg.

Fórián Zoltán, a Rabobank Rt. elemzési osztályvezetője másokkal ellentétben úgy látja, nem- csak a vásárlóerő, hanem a koncentrált kiskereskedelem is féken tartja a hazai élelmiszerárakat. A multinacionális kereskedelmi láncok erőfölénye miatt azoknál a termékeknél, ahol az élelmiszeripar túlkapacitásokkal rendelkezik, egyszerűen nem lehet árat emelni. Ennek ellenére a tavalyinál kisebb mértékben ugyan, de idén is folytatódik majd az élelmiszerek drágulása. Fórián Zoltán szerint a drágulás mértéke 12-15 százalék körül alakul. Ez pedig az elemző olvasatában azt jelenti, hogy a 2001-es infláció biztosan nem lesz egyszámjegyű.

A termelők is osztják a gazdaságkutatók nézeteit. Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára azt jósolja, hogy az élelmiszerek drágulása idén 6-7 százalékkal haladja meg az átlagos inflációt. Máhr szerint ennek elsősorban az lesz az oka, hogy az állati termékek felvásárlási árában ma még nincsen benne a magas takarmányár, a megnövelt minimálbér és a drága energia. Ezen cikkeknél tehát elképzelhető még nagyobb drágulás.

Az azonban még nem dőlt el, hogy az áremelkedés mekkora lehet. Az állattenyésztők ugyanis, mint az az állatállomány csökkenéséből is kikövetkeztethető, a piacszabályozási bizonytalanság miatt sorra hagynak fel korábbi tevékenységükkel. Ha a kergemarhakór és az osztrák sertésválság következtében külföldön megnő a kereslet a magyar hús iránt, belföldön akár durva drágulás is bekövetkezhet - figyelmeztet Máhr András.

Mihálovits András