Közel 800 ezer szja bevallás érkezett március 11-ig

Vágólapra másolva!
Összesen 797 ezer 303 darab beérkezett személyi jövedelemadó (szja) bevallást vett nyilvántartásba az adóhivatal március 11-ig, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi azonos időszaki adattal - tette közzé az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
Vágólapra másolva!

A beérkezett bevallásokból 533 ezer 663 darabot dolgoztak fel, ez 13 százalékkal kevesebb, mint tavalyi ilyenkor. Az APEH összesen 592 ezer 129 darab beérkezett személyi jövedelemadó bevallást vett nyilvántartásba március 5-ig, ami még 8 százalékos elmaradást jelentett az egy évvel korábbi adathoz képest. A bevallásokból összesen 370 ezer 166 darabot dolgoztak fel addig, ami több mint 16 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakában mért adattól.

Az APEH összesen 6,2 milliárd forintot fizetett vissza mintegy 239 ezer adózónak március 12-ig. Egy évvel korábban a visszautalt összeg szintén 6,2 milliárd forint volt, amit összesen 246 ezer adózónak küldtek el. Kamatot március 12-ig 46 esetben kellett fizetnie késedelem miatt az adóhivatalnak 19796 forint értékben. Egy évvel korábban ez a szám 671 esetnél 262 ezer 447 forint volt.

A beérkezett bevallásokból 19 ezer 647 darabot készítettek el internetes programmal.

Az APEH korábbi tájékoztatása szerint az szja bevallásokban az eddig felmerült leggyakoribb hibák között szerepel, hogy a köztartozásra, és a televízió készülék üzemeltetésére vonatkozó nyilatkozat hiányzik. Az adójóváírás esetén nincs feltüntetve bérjövedelem. Sokan helytelenül állapítják meg az adójóváírás összegét és igénybevételét. Ezen kívüli gyakori a magánnyugdíj pénztárak adóigazgatási számának hiánya, de előfordul összegzési hiba is.

Az adóhivatal mintegy 2,3 millió egységcsomagot postázott ki mindazoknak, akik az elmúlt év során önállóan nyújtották be személyi jövedelemadó-bevallásukat. Ezen felül a munkáltatókon keresztül mintegy 2 millió bevallást várnak.

(MTI)

Ajánlat:

Szja tanácsadó
(az Üzleti Negyed szolgáltatása)