Februárban 6 százalék volt a munkanélküliségi ráta

Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a decembertől februárig tartó időszakban 6 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta. Ebben a három hónapban átlagosan 3 millió 863 ezer volt a foglalkoztatottak száma, ami 65 ezerrel több mint az előző év hasonló időszakában.
Vágólapra másolva!

A múlt év december elejétől ez év február végéig a munkanélküliségi ráta 6 százalékot ért el, ami 0,8 százalékpontos mérséklődés az egy évvel korábbihoz adatokhoz képest - tájékoztatott kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

A múlt év november elejétől ez év január végéig terjedő időszakban a munkanélküliségi ráta 5,9 százalékot mutatott, azaz 0,7 százalékponttal mérséklődött az egy évvel korábbi szinthez képest.

A tavaly december eleje és az idén február vége közötti negyedévben átlagban 3 millió 863 ezer foglalkoztatottat tartottak számon az országban, ami 65 ezer fővel haladja meg az előző év azonos időszakának adatát. Ezzel szemben a foglalkoztatottak száma 2000 november eleje és 2001 január vége között 3 millió 882 ezer volt, ez 67 ezer fővel több foglalkoztatottat jelent, mint az egy évvel korábbi hasonló adat.

A munkanélküliségi ráta 1999 december és 2000 február között 0,6 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A havi mutatókat tekintve tavaly decemberben 5,7 százalék, idén januárban 6,1 százalék, februárban pedig 6,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta. Az Európai Unió országaiban a negyedéves időszak középső hónapjában, azaz januárban a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,2 százalék volt.

A munkanélküliek száma 2000 december - 2001 februárban 248 ezer volt, ami 31 ezer fővel kevesebb mint egy évvel korábban.

Tavaly november eleje, illetve idén január vége között a munkanélküliek száma 245 ezer főt ért el, ami 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A havi adatokat tekintve tavaly decemberben 238 ezer, januárban 247 100, illetve februárban 258 800 volt a munkanélküliek száma.

A KSH közlése szerint a munkanélküliek 49,5 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig 16,5 hónap volt a 2000 december - 2001 február közötti időszakban.

A 15-24 éves fiatalok 11,5 százalékos munkanélküliségi rátája az országos átlaghoz hasonlóan mérséklődést mutatott az előző év hasonló időszakához képest.

Az adminisztratív forrásokon alapuló statisztika alapján február végén a regisztrált munkanélküliek száma 408 ezer volt. A nyilvántartott munkanélküliek között 135 ezer fő kapott munkanélküli-járadékot, míg 91 ezren jövedelempótló támogatásban, illetve ez utóbbi juttatást felváltó rendszeres szociális segélyben 56 ezren részesültek.

(MTI)