A földhivatalok lassítják a lakáshitelezést

2002.05.23. 12:26

A kormány lakástámogatási rendszerének központi eleme a jelzáloghitelezés, de a hitelek kifizetése jelentősen késhet a földhivatali ügyintézés lassúsága miatt - írja pénteki számában a Népszabadság.

A lap beszámolója szerint akár három-négy hétig is eltarthat, amíg az illetékes földhivatal bejegyzi a hitelt nyújtó bank jelzálogát. Zádori János, a Földhitel- és Jelzálogbank marketingigazgatója szerint szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy a várakozás miatt a vevő elveszítheti foglalóját. A pénzintézet ezt úgy igyekszik elkerülni, hogy a lakást vásárló ügyfelek részére nyilatkozatot adnak, melyben közlik, hogy a hitelt csak a jelzálog földhivatali bejegyzése után folyósítják.

A Pénzügyminisztérium is tud a problémáról, és várhatóan májusban szavaz az Országgyűlés arról a törvénymódosító indítványról, amelyik kötelezné a földhivatalokat arra, hogy nyolc napon belül jegyezzék be a jelzálogot.

A Népszabadság kérdésére a Fővárosi Földhivatal vezetője azt mondta, hogy Budapesten az országos átlagnál kedvezőbb a helyzet, mert ott már most is nyolc napon belül megtörténik a bejegyzés.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Ingatlan
(az Üzleti Negyed Rovata)