<P>Folyamatosan növekszik az atomerőművek száma</P>

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) Bécsben közzétett éves jelentése szerint tavaly világszerte 438 atomerőmű működött, 351 327 megawattos teljesítménnyel, 2447,5 terrawattóra áramot állítva elő. A világ energiaszükségletének 16 százalékát adják atomerőművek. 2000-ben összesen 6 erőművet adtak át, ebben a pillanatban 31 reaktor építése van folyamatban.
Vágólapra másolva!

2000-ben hat új reaktor lépett üzembe 3056 megawattos összteljesítménnyel, köztük a viták kereszttüzében, valamint Bécs és Pozsony közelében álló temelíni. A többi öt üzembe helyezett létesítmény közül három Indiában, egy Pakisztánban, egy pedig Brazíliában található. Jelenleg 31 erőmű áll építés alatt, ebből nyolc Kínában. A világon előállított energiának jelenleg 16 százalékát termelik atomerőművek, amelyeknek 83 százaléka az iparilag fejlett államokban van.

Az összes energiatermelésből Franciaországban veszik ki részüket a legnagyobb mértékben atomreaktorok, 76,4 százalékos résszel, amelyet Litvánia követ 73,7 százalékkal az 56,8 százalékos Belgium előtt. Szlovákiában 53,4, Magyarországon 42,2 százalékban biztosítja atomenergia az áramellátást, ugyanakkor Csehországban ez az arány csak 18,5 százalék. Az Észak-Amerikában üzemelő 118 atomreaktor az USA energiaszükségletének mintegy 20, míg a kanadai igény 12 százalékát állítja elő.

Nyugat-Európában a 150 erőműnyi kapacitás a következő években stabil marad. Kelet- és Közép-Európába és a FÁK-államokban a jelenleg működő 68 atomreaktorból néhányat bezárnak, és újakat is építenek. Oroszországban 29 reaktor, Ukrajnában pedig - a Csernobil 3 tavalyi bezárása után - 13 atomerőmű üzemel.

Jelenleg a Közel- és a Távol-Keleten, Délkelet-Ázsiában - mindenekelőtt Kínában -, valamint Indiában, Dél-Koreában és Japánban akarnak több új atomreaktor létesítésével nagyobb hangsúlyt helyezni a maghasadás segítségével történő energiatermelésre.

(MTI)