Sportot űznek az autók alulszámlázásából

Vágólapra másolva!
A behozatali könnyítéseket kihasználó használtautó-importőrök több százmillió forinttal rövidítik meg a költségvetést azzal, hogy a katalógusértéknél jóval alacsonyabb számlákat mutatnak be a vámhatóságnak. Százból 99 esetben próbálkoznak az alulszámlázással. Az ügyeskedőknek még az sem szegi a kedvét, hogy ezzel felkerülnek a VPOP "feketelistájára".
Vágólapra másolva!

Gombamód szaporodnak a használt autók behozatalával foglalkozó vállalkozások, miután év elejétől jelentősen enyhültek a behozatali szabályok. Mint ismert, a négyévesnél idősebb gépkocsik importjára vonatkozó évjárati korlátot már tavaly feloldották, míg idéntől megszüntették a behozatali engedély kötelezettségét, valamint eltörölték az Európai Unióból és a GATT-országokból származó autók után a vámfizetési kötelezettséget. A könnyítések megmozgatták a ügyeskedők fantáziáját, és számos cég szakosodott ara, hogy az alulszámlázások révén extraprofithoz jusson.

- A vám- és pénzügyőrségnek minden behozott száz autóból 99-nél úgynevezett vámértékvizsgálatot kell indítania, mert a bemutatott számlák, illetve adásvételi szerződésekben feltüntetett érték 20 százalékkal nagyobb mértékben eltérnek a vámhatóság hivatalos, az Eurotax Kft. által kiadott adataihoz képest - tájékoztatta a Magyar Hírlapot Kovács Ferencné, az importautók vámkezelését végző, 7-es számú vámhivatal parancsnoka. Hozzátette: tapasztalataik szerint minél értékesebb és fiatalabb egy autó, annál nagyobb a különbség a hivatalos és a behozott számlaérték között. A vámőrség ilyen esetekben minden, a behozott kocsival kapcsolatos okmányt bekér az importőrtől, még a banki átutalásokat is. Sőt ha ezek nem lennének elegendők, akkor a vámhatóságok közötti megállapodások értelmében a külföldi társszervek segítségét is kérhetik a valós érték megállapításához. A problémás esetek tíz százalékánál ezt a lehetőséget is igénybe veszik. Ennek ellenére azonban csak a vitatott autók 20 százalékánál sikerül a csalás tényét egyértelműen bizonyítani.

Kovács Ferencné kifejtette: többen vannak olyanok, akiknek nem szegi kedvét, ha megbuknak az ellenőrzés során. Az ilyen cégekről már listát vezetnek a hatóságnál, és a szokásosnál is jobban megvizsgálják a későbbiekben az általuk behozni kívánt gépjárműveket. Akiket "megfognak", azokkal azon túl, hogy kifizettetik a valós érték után számított vámterhet, még büntetőeljárást is indítanak csempészet miatt.

A parancsnok szerint az ügyeskedők évente több százmillió forinttal "rövidítik meg" a büdzsét. Emiatt valamilyen objektív mérce alapján kiszabott, nem adó- és nem vámjellegű illeték bevezetésével lehetne pótolni a hiányzó költségvetési bevételt. Igaz, ez vélhetőleg megnöveli az itthon értékesített autók árát. Lapunk információi szerint az autókereskedők jó része mégis elfogadná ezt a megoldást, hiszen a tisztességes cégek nem versenyezhetnek a piacon az alulszámlázott, emiatt értéken alul megadóztatott, olcsóbb kocsikkal kereskedő cégekkel.

A tavaly, illetve az idén, a használt négykerekűek importjára vonatkozó megkötések feloldásával, illetve a vámcsökkentés következtében a kereskedők által behozott autók száma megduplázódott, 10-ről 20 ezerre emelkedett. A magánszemélyek esetében a növekedés tízszeres, hiszen 1999-ben mindössze 400, tavaly már 4 ezer kocsit vámkezeltettek. Utóbbiaknál is előfordul alulszámlázás, csak náluk a szándékosság ritkábban érhető tetten, mint az importőr cégeknél.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)