A British Telecom részvénykibocsátást hajtott végre

Vágólapra másolva!
A csütörtökön végrehajtott részvénykibocsátás az eddigi legnagyobb a brit gazdaságtörténetben. A lépésre azért volt szükség, mert a vállalat hatalmas adósságokat halmozott fel, és ennek finanszírozására mindenképpen készpénzre van szüksége. A British Telecom közölte, hogy utolsó üzleti negyedévében - a januártól márciusig tartó időszakban - 2,919 milliárd font nettó veszteséget szenvedett el, szemben a tavalyi 437 millió fontos nyereséggel.
Vágólapra másolva!

A brit gazdaságtörténet legnagyobb részvénykibocsátását hajtotta végre csütörtökön a British Telecom. A kilencvenes évek elejére privatizált egykori távközlési monopóliumnak közel 5,9 milliárd fontra - mintegy 9,8 milliárd euró - van szüksége hatalmas adósságánka csökkentése érdekében, amely március 31-én 27,9 milliárd fontot tett ki. A kibocsátást részvényeseknek szánják, minden tíz meglévő részvény után három újat ajánlva, egyenként 3 fontért.

Azt is bejelentették, hogy a British Telecom kettéválasztja tevékenységeit: a BT Wirelessbe szervezik a mobilszolgáltatást, a Future BT-be pedig az összes ezen kívül eső hazai és európai tevékenységet. A két BT-társaságot külön fogják jegyezni a tőzsdén.

Nem erősítették meg viszont a piacon várt megállapodást az amerikai AT&T-vel arról, hogy a British Telecom eladja részesedését kettejük Concert vállalatából, amely nagyvállalatoknak nyújt távközlési szolgáltatásokat. A csütörtöki közlemény szerint számos alternatívát vizsgálnak, és ezeknek csak egyike a Concert-rész készpénzes vagy részvénycserés értékesítése.

A British Telecom közölte, hogy üzleti éve utolsó negyedében - a naptári első negyedévben - 2,919 milliárd font nettó vesztesége volt, az egy évvel korábbi negyedévi 437 millió font nettó nyereség helyett. Az egész üzleti évben 1,683 milliárd font nettó vesztesége volt, az előző 2,045 milliárd font tiszta haszon helyett. Egész évben az egyszeri tételek nélküli adózás előtti nyereség 2,072 milliárd font volt, 33,2 százalékkal kevesebb, mint az előző üzleti évben, a pénzforgalmi többlet pedig (EBITDA) 6,5 milliárd fontra nőtt 6,4 milliárdról, miután a bevétel 9,1 százalékkal 20,427 milliárd fontra csökkent.

Csütörtök délelőtt a British Telecom részvényeinek árfolyama 5,37 font volt a londoni értéktőzsdén, 31,5 pennyvel, azaz 5,5 százalékkal olcsóbb a szerdai záróárnál.

(MTI)

Ajánlat:

British Telecom