Házhoz megy a bank

A még alig ismert reklámszlogen zárómondata: "...és mit szólna egy kényelmes bankhoz? Ahova be sem kell mennie, mert a világ végéről is elérhető interneten." Igen, megjelent, s bár nem gyorsan, de nálunk is terjed az úgynevezett home banking szolgáltatás, amikor a pénzintézet a termékeivel házhoz megy.

A kezdeteket valójában a bankkártyák jelentik. Ezek kibocsátása eleinte csak néhány bankra koncentrálódott (az úttörő szerepet az akkoriban még létező Duna Bank vállalta), s eleinte csakis a készpénzforgalom csökkentésére szolgált a módszer. Lassan, nagyon lassan terjedt a módszer, kevés volt a kártyákat elfogadó üzletek, vállalkozások száma, kezdetleges volt az adminisztráció, híre-hamva nem volt a manapság mindinkább terjedő termináloknak, de mindezek ellenére megállíthatatlanul gyarapodtak a kártyahívek. Tán azért is, mert a kártya afféle státusszimbólumként is szerepelt. Ennél sokkal fontosabb volt, hogy megjelenésével lényegesen korszerűsítette a fizetési forgalmat és javította annak minőségét.

Következő lépésként egyre több bank szolgáltatási kínálatában jelent meg a kártyával egybekötött folyószámla-vezetés s ezzel párhuzamosan kezdtek elterjedni a személyi számítógépeken, illetve a telefonon igénybe vehető szolgáltatások, hogy aztán a jelenkori legmodernebb megoldásként már mobiltelefonon, interneten is lehetséges legyen a banki szolgáltatások igénybevétele. A fejlődés tavalyi eredménye: a hitelintézetek ügyfeleinek forintszámláin lebonyolított pénzforgalom 57 százaléka elektronikus úton-módon megy végbe. S bár ez nagyon látványos fejlődésnek látszik, alig egy évtized alatt az eredmény - a valóságos lehetőségekhez képest - mégis soványka.

A jelenleg forgalomban levő bankkártyák száma meghaladja a négymillió darabot, az ily módon lebonyolított pénzforgalom pedig több mint 1600 milliárd forint. A Magyar Nemzeti Bank illetékes szakembereinek megállapítása szerint ez a forgalom viszont még kevés, s főleg azért, mert részben nagyon lassan változnak a fogyasztói szokások, részben pedig azért, mert a kereskedőkhöz kihelyezett úgynevezett POS-terminálok száma túlságosan kevés. Az elmúlt év közepén mindössze alig 22 ezer üzletben voltak képesek kártyákat elfogadni, jóllehet jelenleg 23 kereskedelmi bank vesz részt a lakossági kártyaüzletágban. (Mellesleg: volt bank, amelyik megunva ezt a lassúságot, inkább megvált a lakossági üzletágától. Más kérdés, hogy az üzletet megvásárló másik bank a jelek szerint elsőként fejlesztette ki, ráadásul villámgyorsan, a teljes körű szolgáltatási rendszer internetes elérhetőségét.)

A bankkártyás fizetés lehetősége még nagyon kevés internetes hazai üzlet jellemzője. A forgalomnak alig több mint tíz százaléka bonyolódik le ilyen formában, főleg azért, mert a hagyományos - de a kezdetek óta mégis sokkal korszerűbb - kártyák nagy többsége még nem használható internetes vásárlásokra. A pénzintézeti szolgáltatók viszont itt is tülekednek a piacok megszerzéséért: egyre többen vannak, akik kínálják a nagyobb biztonságot jelentő virtuális bankkártyákat is. A lakossági home banking szolgáltatást kínáló 15 pénzintézet közül jelenleg öten adnak internetes lehetőséget is.

Külön téma az úgynevezett tele-, illetve mobilbank-szolgáltatás. Ma már szinte a teljes pénzintézeti körben elérhető, hogy akár normál, akár pedig mobiltelefonon intézhessék az ügyfelek a legkülönbözőbb tranzakcióikat: számlaegyenleghez juthassanak, limitmaradványaik lekérdezésére van lehetőségük, átutalásokat indíthatnak, betéteket köthetnek le, baj esetén a kártyáikat letilthatják, automatikusan SMS-üzenetet kapjanak az aktuális vásárlásaikról, illetve a számlájukra érkező átutalásokról stb.

A szakemberek egyébként főleg a mobiltelefon-szolgáltatásoknak jósolnak nagy jövőt, mert előfizetőik, illetve használóik száma dinamikusan emelkedik. A viszonylag lassú ütemű home banking szolgáltatás fejlődésének azonban biztonsági ára, kockázata is van. A kezdeti időszakra még a bankkártyacsalások viszonylag magas száma volt a jellemző, napjainkra azonban jelentősen javult a kártyás fizetések biztonsága.

A visszaélések száma, pénzforgalomhoz mérhető aránya és értéke fokozatosan csökken, ám emelkedik az egy ügyletre jutó elkövetés értéke. A nyílt telefonhálózaton keresztül végzett tranzakciók biztonságát komolyan veszélyezteti, hogy a telefonok lehallgatásához szükséges berendezések, technikák manapság már olcsón beszerezhetők, kezelésük sem igényel különösebb szakértelmet.

A kockázat mértékéről és főleg az okozott kár összegszerű nagyságáról még sincs pontos kép, mert a bankok - üzleti rangjuk és hírnevük védelmében - nem hozzák nyilvánosságra, ha valaki bármi módon is kijátssza a biztonsági rendszereiket. A közelmúltban azonban egy újságcikkből arról értesülhetett a közvélemény, hogy egy bankbiztonsági kísérlet során az egyik állami tulajdonban lévő részvénytársaság számítógépes szakemberei mindössze néhány perc alatt törték fel az egyik nagy hazai bank központi komputerének biztonsági rendszerét és jogosulatlan pénzátutalásokat kezdeményeztek. (A szóban forgó bank tudtával.)

Külön téma az internetes szolgáltatás elektronikus védelme, amit a szakmában általában csak "tűzfalvédelemként" emlegetnek. Ez azt jelenti, hogy a bank belső hálózatát leválasztják a nyilvánostól, és ezt a "tűzfalat" többnyire arra a pontra teszik, építik, ahol a bank adathálózata a nyilvános telefonhálózatra vagy az internetre kapcsolódik. Ezenkívül manapság már több olyan technikai lehetőség áll rendelkezésre, amely jelentősen csökkenti az elektronikus bankrablás esélyeit, veszélyeit.

(Vértes Csaba)

NÉPSZAVA