Az év közepétől a benzinár csökkenésére számít a Mol

Vágólapra másolva!
A kőolajtermékek és a nyersolaj világpiaci árának drasztikus emelkedése ellenére idehaza a napokban nem várható benzináremelés, ugyanis a forint dollárhoz viszonyított erősödése ellensúlyozza külpiaci árak növekedését - tudta meg a Népszava a Mol Rt.-től.
Vágólapra másolva!

Az olajtársaság munkatársa elmondta: az árak kiszámításához alapul vett mediterrán piaci benzinjegyzésárak az elmúlt időszakban tonnánkénti 370 dollár körüli szintre emelkedtek. Így a motorbenzin hazai ára jelenleg mintegy tíz forinttal elmarad a világpiaci ár által indokolt szinttől. Az árkalkuláció során figyelembe vett forint-dollár árfolyam azonban kedvezően alakult - a forint a napokban 3-3,5 százalékkal erősödött a dollárhoz képest -, s emiatt egyelőre nem kerül sor a motorbenzinárak korrekciójára.

Szakértők szerint a nyersolaj, illetve a benzinfélék drágulását az idézte elő az európai piacokon, hogy a megszokottnál alacsonyabb szinten állnak az Amerikai Egyesült Államok készletei. Az Észak-Amerikában hiányzó kőolaj- és benzinmennyiséget Európából pótolják, ami a kereslet erőteljes növekedéséhez vezetett, az igények növekedése pedig felhajtotta az árakat. Az elkövetkezendő hónapokban a motorbenzinárak további növekedése várható, ugyanis előreláthatólag nem bővül majd jelentős mértékben a kínálat, míg a kereslet - egyebek mellett szezonális okokból - előreláthatólag számottevően növekszik majd.

A Mol szakértői szerint a benzin világpiaci árának az emelkedése feltehetőleg csak június végéig tart majd, az év közepétől várhatóan kiegyenlítődik a kereslet és a kínálat, így az árak stabilizálódására, majd csökkenésére lehet számítani. Az elemzők úgy kalkulálnak, hogy az év végére ismét 228-230 forintra mérséklődik majd a benzin literenkénti ára. (A szakemberek szerint tendencia, hogy a nyersolaj- és a késztermék-árak elválnak egymástól. Vagyis egyre kevésbé követi a feldolgozatlan kőolaj árát a benzin és gázolaj ára.)

A gázolaj esetében viszont a közeljövőben nem várható ugrásszerű áremelkedés, mivel az enyhe téli időjárásnak köszönhetően nem fogytak el a készletek, s a kereslet növekedése sem prognosztizálható. A termék mediterrán piaci jegyzésára az utóbbi időszakban tonnánkénti 250 dollár körüli szintre mérséklődött. A Mol Rt. előrejelzése szerint a jegyzésár szeptemberig feltehetően csak 10-15 dollárral, majd októberben hozzávetőleg újabb 40 dollárral emelkedik majd. Így a hajtóanyagtípus belföldi literenkénti ára az év végére 220 forint körüli szinten stabilizálódik majd.

(Népszava)

Ajánlat:

Mol Rt.