Kamatot csökkentett a FED

Vágólapra másolva!
Az amerikai szövetségi jegybank, a Federal Reserve monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kedden bejelentette: további fél százalékponttal csökkentik az Egyesült Államokban irányadó rövid lejáratú alapkamatot, amely ezzel 4,00 százalékra süllyedt.
Vágólapra másolva!

Legutóbb egy hónappal ezelőtt volt - szintén fél százalékpontos - központi kamatláb-mérséklés, amikor a kamatszint 5,00 százalékról 4,50 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan, a hagyományosan követett gyakorlatnak megfelelően, 3,50 százalékosra mérsékelték a gyakorlatban kevéssé alkalmazott leszámítolási kamatlábat. (Ez általában mindig 0,5 százalékponttal van az irányadó alapkamat alatt.)

A mostani döntés megfelel a piaci szakértők előzetes várakozásainak. Az Egyesült Államokban tavalyelőtt, valamint a tavalyi év első felében még a jelenlegi mozgással ellentétes tendenciák érvényesültek. A gazdasági növekedés imponáló üteme mellett a Fed elnöke, Alan Greenspan elsősorban attól tartott, hogy a gazdaság motorja "túlhevül", és a gyorsulóan emelkedő kereslet - inflációt gerjesztve - elszakad a kínálat növekedési ütemétől, amely utóbbi ütemet a termelékenység (nagyrészt a technológiai újításokra visszavezethető, egy ideig még szakadatlan) javulása egyre kevésbé lesz képes tartani. Ezért a Fed a megtakarítások ösztönzésére összpontosított, és néhány havonta emelte a kamatlábat.

Amint a gazdasági növekedés tavaly lelassult, sokak szemében kialakult az a meggyőződés, hogy a túlhevülés elkerülését célzó hűtés túlságosan is hatékony volt. Így aztán a Fed ez év elején elkezdte a kamatláb agresszív csökkentését, ami arra ösztönöz, hogy a beruházók ne a bankban fialtassák a pénzüket, hanem ellenkezőleg, több hitelt vegyenek fel különböző fejlesztésekhez. A jelek szerint a hitelek olcsóbbá válása belátható ideig nem fenyeget azzal a veszéllyel, hogy a lakosság is elkezd fék nélkül hitelre vásárolni, felverve a fogyasztói árakat. Nem tudni még, ez a veszély nem jelentkezik-e majd akkor, ha megkezdődik George Bush elnök átfogó, nagyszabású adócsökkentési politikájának a megvalósítása.

A fogyasztói kereslet növekedésének inflációgerjesztő hatását mindenesetre fékezheti az a tény, hogy Bush adócsökkentései nem kifejezetten mondhatók szociálisan érzékenynek: nem azokat juttatja majd hatalmas felszabaduló jövedelemhez, akik most nem engedhetnek meg maguknak bizonyos tartós fogyasztási cikkeket, hanem inkább azokat, akik amúgy is nagy jövedelemmel rendelkeznek, így várható, hogy a jelentős adómegtakarítást luxusfogyasztás helyett inkább beruházásra fordítják.

Az amerikai gazdaság növekedése egyébként - bár jelentősen lelassult, és jelenleg éves szintre kivetítve mintegy 2 százaléknál tart - egyes borúlátó jelzések dacára nem állt meg, és nem fordult át recesszióba. Erre figyelemmel egyes elemzők utalnak arra, hogy az élénkítő intézkedésekkel is óvatosan kell bánni, nehogy túlzásba vigyék, mint korábban a lehűtést.

A Fed mindenesetre a mostani kamatcsökkentést bejelentő nyilatkozatában leszögezte, hogy továbbra is a lanyha teljesítményt tekinti az amerikai gazdaságot fenyegető első számú veszélynek. Ez a megállapítás - mondják a szakértők - a belátható jövőben további kamatláb-csökkentési kilátásokat vetít előre. Más elemzők viszont úgy vélik, legfeljebb már csak egy további kamatlábcsökkentés látszik célszerűnek az elkövetkező hónapokban.

Paul O'Neill pénzügyminiszter - tartva magát a kormányzat eddigi szokásához - írásos nyilatkozatban közölte, hogy tiszteletben tartja a Fed kamatpolitikai döntését. Leszögezte, hogy a kormányzat osztozik az egészséges gazdasági növekedés fenntartását célzó Fed-erőfeszítésekben. Emellett - tette hozzá O'Neill - az inflációt is alacsonyan kell tartani.

A keddi kamatdöntés előtt a piac csak azt találgatta, hogy milyen mértékű újabb monetáris enyhítésre szánja el magát a Federal Reserve, a kamatcsökkentés tényét már jóval korábban beárazták a tőzsdék. Erre utalt, hogy a FOMC-ülés előtti utolsó teljes jegyzési hetet a technológiai részvényekkel zsúfolt elektronikus Nasdaq-piac vezető Composite Indexe - amely 30 százalékkal jár április 4-i mélypontja felett - 86,19 pontos, 3,93 százalékos, a New York-i értéktőzsde irányadó Dow Jones ipari átlaga 129,93 pontos, 1,18 százalékos egész hétre vetített veszteséggel zárta.

Kedden is mérsékelt volt a lelkesedés: a Nasdaq Composite a késői kereskedésben - háromnegyed órával a kamatbejelentés után és egy órával a zárás előtt - 40 pontos, 1,9 százalékos, a Dow 42 pontos, 0,37 százalékos nyereséget mutatott (előző zárók: 1,21 százalékos, 25,51 pontos veszteséggel 2081,92 pont, illetve 0,52 százalékos, 56,02 pontos emelkedéssel 10877,33 pont).

A január 3-i első, akkor váratlanul bejelentett 50 bázispontos csökkentést a Nasdaq-piac még 14,17 százalékos rekord napi zárási nyereséggel ünnepelte; a Dow Jones akkor 2,81 százalékos többlettel zárt.

(MTI)