Az IT és a bankszektorban munkát vállalók keresik a legtöbb pénzt

Vágólapra másolva!
A bank és az IT szektorban munkát vállalók számíthatnak a legkedvezőbb jövedelmekre a Jobpilot fizetési felmérése szerint, amelyet több mint 12 ezer kitöltött kérdőív alapján állítottak össze. A bankok részlegvezetőinek vagy osztályvezetőinek évi bruttó 10,7 millió forintos keresete, és a beosztott munkatársak havi bruttó 220 ezer forint körüli jövedelme egyaránt a legmagasabbak közé tarozik magyarországi viszonylatban.
Vágólapra másolva!

A Jobpilot fizetési felmérésének feldolgozásra került adatai szerint az IT szektorban beosztottként egyes szélsőséges esetekben akár 800 ezer forint havi bruttó fizetés is előfordulhat, de nem ez a jellemző. Projektvezetői vagy csoportvezetői beosztásban átlagosan havi bruttó 370 ezer forint körül lehet keresni, de előfordulnak fél millió körüli havi összegek is. A felmérésből kitűnik, hogy az ezen a piacon tevékenykedők elsősorban mérnöki, informatikus, illetve közgazdasági alapvégzettséggel rendelkeznek, de jelentős hányaduk egyéb posztgraduális képzésben is részt vett. Érdekességként megemlítendő, hogy az ezen a területen munkát vállalók kiemelten nagy százalékban (86 százalék) kapnak cégüktől gépkocsit. A felsővezetők az IT cégeknél körülbelül bruttó 730 ezer forintot keresnek egy hónapban, de természetesen vannak, akik ennél jelentősen nagyobb összegért vállalnak munkát.

Marketing területen a pályakezdő, álláskeresők beosztottként havi bruttó 140 ezer, míg egy szinttel feljebb, az 1-2 éves tapasztalattal rendelkező alkalmazottak, projektvezetőként, csoportvezetőként bruttó 220 ezer forint körüli fizetést tarthatnak reálisnak. Ugyanezen a szakterületen, felső vezetőként azonban már bruttó 500-600 ezer forint közötti havi jövedelem tekinthető reálisnak. A legtöbb marketing szakember közgazdasági felsőfokú végzettséggel és további kiegészítő képesítéssel egyaránt rendelkezik.

Amennyiben az összehasonlításokat a legmagasabb iskolai végzettség alapján végezzük el, akkor megállapítható, hogy a szakmunkások számára a legjobban fizető szektor a film- és rádióipar, az érettségizettek pedig a telekommunikációs és informatikai vállalatoknál kereshetnek a legtöbbet. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében vizsgálva a Jobpilot felméréséből nem lehet egyértelműen kiemelni a legjobban vagy a legkevésbé fizető szakterületeket. Általánosságban azonban elmondható, hogy a hat hónapnál hosszabb külföldi szakmai tapasztalat és az adott szakterülethez kapcsolódó posztgraduális képzések elvégzése szinte alapfeltételnek tekinthető vezető beosztásba kerüléshez.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: