Volt aki 535 millió forintot keresett tavaly

Vágólapra másolva!
A tavalyi évről szóló személyi jövedelemadó bevallások alapján 2000-ben 12,7 százalékkal bruttó 842 ezer forintra nőtt az összevont átlagjövedelem. Az APEH adatai szerint a legmagasabb bevalott jövedelem évi bruttó 535 millió forint volt, a száz leggazdagabb ember pedig átlagosan 102 millió forintot keresett az elmúlt évben.
Vágólapra másolva!

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz beérkezett, a tavalyi évről szóló személyi jövedelemadó bevallások alapján az elmúlt évben az összevont átlagjövedelem 12,7 százalékkal emelkedett, és bruttó 842 ezer forintot tett ki - mondta Vámosi Nagy Szabolcs, az APEH elnök-helyettese, az adóhivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az önbevallók összesen 1944 milliárd forint jövedelmet vallottak be 2000-re, azaz 12,9 százalékkal többet a tavalyelőttinél. A bevallások alapján a legmagasabb jövedelem bruttó 535 millió forint volt tavaly, míg egy évvel korábban 269 millió forint. A 100 legmagasabb jövedelemmel rendelkező ember átlagosan 102 millió forintot keresett az elmúlt évben, tavalyelőtt ez az összeg 86 millió forint volt.

Tavaly a külföldről származó jövedelmek egy főre vetítve átlagosan 2 millió 247 ezer forintot tettek ki. A jövedelmeken belül a nem önálló tevékenységből származó bérek súlya 3 százalékponttal 71,6 százalékra emelkedett, ami átlagosan 100 ezer forintos növekedést jelentett, s így elérte a 869 ezer forintot. A nem önálló tevékenységből keletkező jövedelmek aránya 3 százalékponttal 9,5 százalékra emelkedett. A vállalkozóknak a saját megélhetésükre kivett jövedelem átlaga 41 ezer forinttal, 309 ezer forintra nőtt egy év alatt. A tavalyi évben összesen 221 ezer egyéni vállalkozó vett ki jövedelmet saját részére.

Az elnök-helyettes elmondta: a tavalyi évben a legnagyobb összegű forrásadó az ingatlan átruházásból származott, ahol közel 100 ezer adóalany átlagosan 1,4 millió forint jövedelmet szerzett. Osztalékból átlagosan 580 ezer forinthoz jutottak, ami 44 százalékkal magasabb az 1999 évi adatnál.

Vállalkozói osztalékot tavaly 108 ezren jelentettek be. Az árfolyamnyereséget elérők száma egy év alatt közel felére, 10 ezerre csökkent, átlagos eredményük azonban jelentősen 237 százalékkal, 3,1 millió forintra nőtt.

A 2000. évről szóló személyi jövedelemadó bevallásokból 2,28 millió darabot küldtek be egyénileg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH), ami 2,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot.

Eddig az szja-bevallások 97 százalékát dolgozta fel az adóhivatal, ami megegyezik a tavalyi év azonos időszakában elért szinttel. A benyújtott bevallásokkal 944 ezer esetben igényeltek vissza adót, összesen 21,4 milliárd forint értékben, míg 1999-ben 900 ezer adózó visszaigénylése 19,9 milliárd forint volt. A késedelmes visszafizetések miatt 7,401 esetben kellett kamatot fizetni, összesen 4,1 millió forint értékben. Egy évvel korábban a kamat összege 4,2 millió forint volt, amit 7,980 adózónak fizettek meg.

Az ellenőrzött bevallásoknál mintegy 122 ezer esetben fordult elő olyan hiba, melynek javítását csak az adózó végezhette el.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

APEH