Variációk az utazási irodák biztosítására

Vágólapra másolva!
Egyelőre még tárgyalnak az utasbiztosító vállalatok arról, miként oldják majd meg az utazási irodák megemelt kauciójával kapcsolatos problémákat. Igazi biztonságot a teljes körű inszolvenciabiztosítás bevezetése jelentene, ám az ezt lehetővé tevő jogszabály csak 1-1,5 év múlva jelenik meg. A magyar turisták egyébként úgy tartják, hogy külföldön nem érheti őket baj, ezért alig tizedük köt utasbiztosítást.
Vágólapra másolva!

Az adatok szerint a magyar turistáknak csak a töredéke köt utasbiztosítást. A külföldre tartó évi 4-5 millió állampolgár alig tizede él ezzel a lehetőséggel, a szervezetten utazók viszont többnyire megkötik az irodák által kínált biztosítást. Utasbiztosítással nyolc társaság foglalkozik Magyarországon, közülük tavalyi kétmilliárdos díjbevétele alapján az Atlasz a piacvezető. Az elmúlt évben között utasbiztosítások 37 százalékát az Atlasszal szerződésben álló viszonteladóknál - főként utazási irodáknál - kötötték.

A biztosítótársaságoknak mostanában nem is az alacsony ügyfélszám, hanem sokkal inkább az okoz fejfájást, hogy az utazási irodák kauciójának, azaz vagyoni biztosítékának tekintélyes emelése miatt milyen feltételeket tudnak kínálni ügyfeleiknek. Az utazási iroda és az utas szempontjából a legegyszerűbb és legbiztonságosabb a külföldön elterjedt inszolvencia, vagyis a teljes körű kezesi biztosítás jelentené - mondták a QBE Atlasz Biztosító Rt. társaság tegnapi tájékoztatóján. Ám ennek bevezetéséhez még hiányoznak a törvényi feltételek. A gazdasági tárca 1-1,5 év múlva ígéri a törvénymódosítás előkészítését. Az inszolvenciabiztosítást valószínűleg beépítik majd az utak árába, vagyis a biztonságot az utassal fizettetik majd meg az irodák. Ám az inszolvencia megléte mind a turisták hazahozatalára, mind a kényszerű kinntartózkodásra, sőt az előlegek visszafizetésére is garanciát jelent.

Viszont amíg ez lehetővé válik, más megoldást keresnek a biztosítók, s így az Atlasz is. Különösen a többmilliárdos nettó árbevételt produkáló cégekkel kapcsolatosan fő a fejük, hiszen ezeknek, a rendelet szerint akár több százmillió forintos biztosítékkal kell rendelkezniük. A határidő szoros, hiszen az idegenforgalmi cégeknek októberben már eleget kell tenni a rendeletben leírtaknak. Eszerint az éves nettó árbevétel 20 százalékát biztosítékként fel kell mutatniuk. Azaz kérhetnek banki garanciát - ám erre a többnyire likviditási gondokkal küzdő cégeknek kevés esélyük van -, s letehetik a megszabott összeget készpénzben is. Erre azonban csak a pármilliós forgalommal rendelkezőknél van esély. A biztosítási forma, melyet ugyancsak elfogad a rendelet, még most formálódik. Mivel nagy a kockázat, valószínű, hogy egy külföldi biztosító bevonásával oldják majd meg a kérdést.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)