Februárig tart az eurócsere

Vágólapra másolva!
A magyar hitelintézetek jövő év február 15-éig lesznek kötelesek beváltani, illetve euróra cserélni a megszűnő nyugat-európai valutákat - határozott a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB-nél a Magyar Hírlap kérdésére úgy látták, a legnagyobb problémát és várhatóan veszteséget a fémpénzek okozzák majd, amelyeket a bankok nagy részénél most sem lehet befizetni számlára, illetve átváltani forintra. A június közepétől konvertibilis forint birtokában pedig gondolni kell arra is, hogy a 12 európai országban 2002. március elsejétől már csak az euró a hivatalos fizetési eszköz.
Vágólapra másolva!

Eldőlt, milyen menetrendet kell követniük a magyar bankoknak a megszűnő nyugati valuták euróra cserélésénél. A jegybank ajánlásokat és kötelező erejű rendelkezéseket ad majd ki, amelyek szerint a bankoknak 2002. január elsejétől hat héten át lesz kötelező megvásárolni a forgalomból kikerülő pénzeket. Az euróra való átváltásért várhatóan jutalékot számolnak fel, mivel nem nemzeti fizetőeszközről van szó. A hitelintézetek saját üzleti döntésük nyomán ezen az időponton túl is válthatják majd a schillinget, márkát, francia frankot, valószínűleg a korábbi árnál is drágábban. Egy idő után azonban számítani lehet arra, hogy csak az adott ország jegybankjánál lehet beváltani a kivont uniós pénzeket, de nem mindegyik központi bank vállalkozik erre vég nélkül, csak az osztrák, a belga, a német, az ír, a spanyol és a luxemburgi jegybank.

Az Európai Unió szokatlanul gyorsan áll át az euróra, hogy csökkentse a költségeket, tehát az általuk megszabott ütemezést kell nekünk is követni - mondta Radó Ákos, az MNB emissziós főosztályának vezetője. A magyar jegybank a pénzcserében gyakorlati szerepet nem játszik, azt a magyar hitelintézetek és pénzváltók bonyolítják majd le. Az MNB feladata, hogy közvetítsen az Európai Központi Bank és a magyar bankok között és szabályozza a pénzcserét itthon. Az MNB már tíz éve nem foglalkozik külföldi valuták forgalmával - hangsúlyozta Radó. Tanácsa szerint nyár vége után már nem kellene félretenni, illetve felhalmozni a megszűnő 12 valutából, a legészszerűbb beváltani forintra a megmaradt pénzeket.

Sokan azért őrzik otthon az utazásból maradt külföldi valutát, mert a bankok nagy része nem foglalkozik a fémpénzek beváltásával, illetve csak meghatározott összeg fölött lehet devizaszámlát nyitni. Egy körkérdés nyomán kiderült, hogy a nagyobb bankok közül csak néhány, így az OTP Bank, a Budapest Bank és - feltételekkel - a Raiffeisen Bank vált be fémpénzt.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank

Korábban: