Új pénzügyi terv készül az ÁPV-nél

Vágólapra másolva!
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. várhatóan még júniusban elkészíti azt a kormány-előterjesztést, amely módosítaná a társaság csökkenő bevételei mellett teljesíthető kiadásait - mondta Kerényi Éva, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója. Az előterjesztés végleges tartalma attól függ, hogy milyenek lesznek az első féléves gazdálkodás előzetes eredményei.
Vágólapra másolva!

Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke korábban elmondta: a privatizációs törvény megszüntetésével nyílik lehetőség az ÁPV Rt. idei kiadásainak módosítására. Erre azért van szükség, mert az ÁPV Rt. idei, várható bevételei jelentősen elmaradnak a szervezet 2001-es 180 milliárd forintos kifizetési kötelezettségeitől.

A kormány-előterjesztés a privatizációs törvény megszüntetéséhez és a megszűnő ÁPV Rt. új struktúrájának kialakításához kapcsolódva rendezné a kifizetések jövőjét is.

A költségvetés az ÁPV Rt vagyonkezelésével és tartalékfeltöltésével kapcsolatban az idén 180,5 milliárd forintos, jövőre pedig 95,5 milliárd forintos ráfordítási kötelezettséget és lehetőséget irányoz elő. Ebből 2001-ben 36 milliárd, 2002-ben pedig 32 milliárd forint osztalék-befizetési kötelezettség terheli a privatizációs szervezetet.

Faragó Csaba, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója korábban leszögezte: a szervezet idei üzleti terve 59 milliárd forint készpénz-bevétellel számol. Ebből 45,3 milliárd a tervezett privatizációs bevétel és 5,6 milliárd forint az ÁPV Rt. tulajdonában lévő cégektől befolyó osztalék. Az ÁPV R. tervei szerint az idei ráfordítások 57,56 milliárd forintot tesznek ki. A társaságnál összeállított optimistább üzletiterv-változat kedvezőbb értékesítési lehetőségekkel és 18,6 milliárd forinttal nagyobb bevétellel számol, ám még ez az összeg is jelentősen elmarad a 180 milliárd forinttól.

(MTI)

Ajánlat:

ÁPV Rt.