Támogatnák a panellakásból kiköltözőket

2001.07.19. 12:24

Panelből kivezető programmal kívánja előremozdítani a lakótelepi lakásokban élők új otthonhoz jutását a Fidesz. Terveik szerint különféle állami és önkormányzati támogatásokkal segítenék a rászorulókat, hogy könnyebben továbbköltözzenek.

A kispénzű paneltulajdonosoknak az önkormányzat sorházakban lévő lakásokat, a jelenleginél nagyobb otthonokat biztosítana azoknak, akik nagyobb lakásba költöznének - tudta meg a Népszava Sasvári Szilárdtól, a Fidesz lakáspolitikai munkacsoportjának vezetőjétől. Számukra kedvezményes hitelt, szocpolt, önkormányzati támogatásokat nyújtanának, s ebből kiegészíthetnék vagyonukat. A cél az, hogy mindenkit belevonjunk, akit érdekeltté lehet tenni: az állami és az önkormányzati szektoron kívül a vállalkozók és a pénzintézetek is társulhatnának a programba.

A támogatást kapottaknak ennek fejében le kellene adni lakásukat az önkormányzatnak, s azt beszámítanák az új lakás árába.

A testületek pedig vagy értékesítenék az ingatlanokat, vagy bérlakásként hasznosítanák. Mindebbe tanácsos lenne bevonni az önkormányzatokat forrásoldalról is - tette hozzá Sasvári Szilárd. Van egyébként már minta is: Kispesten az előző ciklusban ugyanezt valósították meg.

Szakemberek szerint a panellakásokban élők egyharmadát érinthetné egy ilyen program. Nem hivatalos felmérések szerint a lakótelepi otthonok 36-38 százalékában nyugdíjasok élnek. Ezzel a tervvel pedig elsősorban a fiatalokat és a középkorúakat s főként a gyermekes családosokat kellene megcélozni.

Üdvözítő, ha ilyen program létezik, s arra a költségvetésben is van fedezet - mondta a Népszava Új Attila, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségének elnöke. Ily módon ugyanis intenzívebbé lehetne tenni a lakásmobilitást. A váltás egyébként főként azoknak okoz nehézséget, akik alacsony jövedelmük miatt minőségi lakáscserére saját jövedelemből gondolni sem tudnak. Így az 1-1,5, esetleg kisméretű 2 szobás otthonok lakói egyszerűen "beragadnak" ingatlanjukba.

Van azonban hátulütője is a tervnek. A lakótelepek ugyanis vagy társasházi, vagy szövetkezei tulajdonúak. Ha ezek újra az önkormányzatok birtokába kerülne az otthonok egy része, megismétlődne ugyanaz a probléma, ami a privatizáció nagy hátránya volt: vegyes tulajdonú házak jönnének létre. A tulajdonosokat és a bérlőket más és más motiválná, s nehezen lenne mindebbe beilleszthető a helyhatóság érdeke. Nehézkessé válna tehát az ügyintézés, a fenntartásban és a napi működésben mindenképpen zavar keletkezne.

Kérdéses az is, hogyan tudnának mindebbe bekapcsolódni a helyhatóságok. Önkormányzati szakértők attól tartanak, ebben az esetben sem kapnának elegendő forrást minderre a központi költségvetésből. Saját erőből pedig képtelenek erre áldozni.

Holubár Zita

(Népszava)