Megduplázódhat a hitelt igénylők száma

Vágólapra másolva!
Ugrásszerűen nőhet a kedvezményes, új lakáshoz hitelt igénylők száma, ha a kormány a futamidő kitolásával párhuzamosan 8 százalékról 5-re mérsékli a kamatot. Igaz, ez is csak a jómódúak lehetőségeit növeli, hiszen az építési árak miatt az átlagbérből élők így sem tudják vállalni a részleteket.
Vágólapra másolva!

A kormány szándékai szerint szeptembertől az új lakásokra az eddigi 8 helyett 5 százalékos kedvezményes hitelt lehet majd felvenni, s a kamattámogatást az eddigi 10 év helyett 15 esztendeig kérheti az ügyfél.

Ezzel azonban továbbra sem változik a fiatalok és a legrászorultabbak helyzete, ők ugyanis nem számíthatnak majd az államilag támogatott pénzekre. Az új lakások magas ára és az alacsony jövedelem nem teszi lehetővé a hitel felvételét. Számukra ezután is csak a használt lakás vásárlása jelenthet reményt. Ehhez azonban nem igényelhető az államilag támogatott jelenleg 8 százalékos hitel.

Az új lakáshoz kötött támogatási rendszer jelentősen leszűkíti a potenciális igénylők körét. Egy átlagos, 50-60 négyzetméteres új lakás ára ugyanis 15 millió forintnál kezdődik, de akár 50 milliót is elkérhetnek érte. Ezeket az árakat pedig nem az átlagember pénztárcájára méretezték.

Komoly nehézség az is, hogy a bankok általában azt a szabályt érvényesítik, hogy a havi törlesztőrészlet nem lehet nagyobb, mint a háztartás nettó jövedelmének 33 százaléka. Ez pedig -az alacsony és átlagos jövedelműeknél - ellehetetleníti a lakásvásárlást vagy rendkívül hosszú futamidőt kényszerít az ügyfelekre.

A szeptemberi változásokat követően azok tudnak majd kedvezményes hitelhez jutni, akik 20-30 millió forintért szándékoznak ingatlant venni - szögezte le Tomán Róbert, a Raiffeisen Bank termékmenedzsere. Aki az olcsóbb lakásokat keresné, a kedvezőbb hitel ellenére sem tudná vállalni a törlesztőrészletet.

Ennek ellenére élénkülés várható a kamatcsökkentést követően, hiszen - ha csak bizonyos szűk jövedelemrétegben is -, de többen igénylik majd a hiteleket. Javul tehát az arány a hitelezés terén: míg eddig 30 ezer újonnan épült otthonból 3 ezerhez adtak kedvezményes banki pénzeket, addig ezután 4 ezerre lehet számítani. Jellemző egyébként, hogy míg 25-30 ezer új lakást építenek egy évben, addig 100-140 ezret értékesítenek. Így tehát 5-ször annyi használt lakást adnak el, mint újat. Ezekhez pedig, mint már említettük, nem igényelhető a kiemelt kamattámogatású hitel.

Használt lakásokra egyébként legcélszerűbb a Földhitel és Jelzálogbank hiteleit kérelmezni, hiszen - igaz, lassabb átfutási idővel - 10,9 százalékos kamattal folyósítják azt - tudtuk meg Zádori Jánostól. A bank szóvivője szerint a szeptemberi változások elsősorban vidéken eredményeznek fellendülést. Ott ugyanis alacsonyabbak a telek- és ingatlanárak. Pénzintézetüknél egyébként az átlagos hitelnagyság 5-6 millió forint. Idén június közepéig összesen 10 milliárd forintos hiteligényt fogadtak be, ebből 7,5 milliárdot folyósítottak. A kiegészítő kamattámogatásra ebből 2 milliárdot fordítottak.

A tavaly júliusi változások óta - amikor eltörölték a 35 éves korhatárt és az első közös lakás feltételét - hozzávetőlegesen fele-fele arányban folyósít kiemelt kamattámogatású és piaci kamatozású hitelt az OTP Bank Rt. Tavaly összességében 40 milliárdnyi hitelt helyeztek ki, idén már az első 5 hónapban 20 milliárdot regisztráltak - tudta meg a Népszava Oszlányi Zsolt ügyvezető igazgatótól. A februári változások alapvetően nem érintették a piacot, hiszen akkor főként a jelzáloghitelezés szabályait változtatták. Júniustól azonban lökésszerű változásra számítunk - mondta Oszlányi Zsolt. Az OTP ugyanis eltörölte azt a kikötést, hogy a törlesztőrészlet csupán a nettó jövedelem 33 százalékánál alacsonyabb összeg lehet. A hiteligénylő maga dönti el, vállalja-e az adott részletet s a lakás lesz a fedezet kiegészítő kamattámogatású hitel esetén is.

Amennyiben ősszel 2-3 százalékkal csökken a jelenlegi 8 százalékos hitelkamat, a törlesztőrészlet 20-25 százalékkal lesz alacsonyabb. Ez ugyanis jóval magasabb kamattartalmú a futam elején. Oszlányi Zsolt szerint egyébként a lakáshitelek kedvezőbbé válása akár meg is duplázhatja a kiadott építési engedélyek számát.

- Természetesen vitathatatlan, hogy a kamatcsökkentést követően növekszik majd a kereslet a kedvezményes hitelek iránt, figyelembe kell azonban venni, hogy csupán hitelből nem lehet ingatlant vásárolni - mutatott rá egy tovább nehézségre Katona József, a CIB Bank lakossági igazgatója. Bizonyos saját tőkével mindenképpen rendelkeznie kell a reménybeli tulajdonosnak, s ez sokaknak nehézséget fog okozni.

Holubár Zita

(Népszava)