A magas árak és a hitelkamatok miatt áll a használtlakás-piac

Vágólapra másolva!
A kormány lakáspolitikája nem a mobilitást szolgálja, sokkal inkább az ipar fejődésének kedvez - vélik szakértők. Az állam ugyanis az új lakások vételéhez és építéséhez ad támogatást, a használt lakások adásvételét nem ösztönzi. Pedig évente ötször annyi használt lakást értékesítenek, mint újat. Ráadásul mindez éppen a legrászorultabbaknak hátrányos. Az állami támogatással megvásárolható otthonok négyzetméterára elérhetetlen számukra, a használt lakás esetén pedig a piaci kamat megfizethetetlen.
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint a kormány lakáspolitikája egyoldalú, hiszen a jelenlegi támogatási szisztéma kizárólag az új otthonok teremtését segíti, míg a használt lakások vételéhez nem kínálnak kamattámogatást. (Kivétel a Földhitel és Jelzálogbank hitele, ám annak átfutási ideje hosszadalmas, rengeteg többletköltséggel jár, s csak kevesen jutnak hozzá.)

Mindez pedig különösen azért problémás, mert tovább erősíti azt a folyamatot, hogy éppen a legrászorultabbak nem jutnak hozzá az állami pénzekhez, azaz a kamattámogatáshoz. A fiatalok és az alacsony jövedelműek ugyanis törvényszerűen a használt lakások között keresik jövendő otthonukat, hiszen ennél magasabb árat a legnagyobb takarékoskodással is képtelenek előteremteni. A használt lakások keresettségét mutatják egyébként az eladási statisztikák is: míg új otthonból évente 20-25 ezret értékesítenek, ennek ötszörösét - évi 100-140 ezret - kínálják a régebben épült ingatlanokban.

- A kormány lakástámogatási rendszere valójában az ipart támogatja, a piac mobilitását kevésbé tartja szem előtt - jelentette ki Rácz Tibor, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója. Az új lakás építése ugyanis az építőiparnak és az építkezésben érdekelt cégeknek jelent előnyt.

Azok az emberek, akik végre előteremtettek annyi pénzt, hogy igénybe tudják venni a 8 százalékos kedvezményes hitelt, s ily módon újonnan épült otthonba költözzenek, nem tudják eladni régi ingatlanukat.

A régi ingatlanokra ugyanis nem találnak vevőt, hiszen a használt lakások vásárlását a kormány nem támogatja, a piaci kamatozású hitelek pedig túl nagy terhet jelentenek az embereknek.

Az utóbbi időben szinte teljesen befagyott a használt lakások adásvétele - mondta a Népszavának Katona József, a CIB Bank lakossági igazgatója. Hozzátette: pénzintézetük korábban szerződést kötött a legnagyobb ingatlanforgalmazókkal, hiszen nem győzték kielégíteni az igényeket. Idén viszont alig-alig van hitelkérelmező. Szétestek az árak. Az eladók nagyon drágán akarják értékesíteni ingatlanjaikat, a vevők viszont nem adnak annyit érte - tette hozzá az igazgató.

Mindenképpen problémás a kormány lakáspolitikája - szögezte le Katona József. Az átlagfizetésből élők ugyanis nem tudnak újonnan épült házakban lakást venni. Korábbi otthonukat kinőve azonban nincs reményük arra sem, hogy egy nagyobb használt otthonba költözzenek. Az állami támogatással megvásárolható otthonok négyzetméterára elérhetetlen számukra, a használt lakás esetén pedig a piaci kamat megfizethetetlen. A jelenlegi támogatási rendszer a lakások adásvételének, a fiatalok és alacsony jövedelműek lakáshoz jutásának erős korlátozó tényezője - mondta az igazgató.

Holubár Zita

(Népszava)