Megnyitják a külföldi befektetők előtt a Teheráni Értéktőzsdét

Vágólapra másolva!
A készülő reformok eredményeként hamarosan külföldi befektetők is megjelenhetnek a Teheráni Értéktőzsdén, azonban egyelőre csak korlátozott mértékben. A tervek szerint az első évben a piac 0,5 százalékát nyitnák meg külföldiek számára, később pedig ezt az arányt 5 százalékra növelnék. A teheráni tőzsdén egyébként 300 cég papírjai szerepelnek, de csak 300 részvénnyel kereskednek ténylegesen.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb forgalmú értékpapírpiaca, a Teheráni Értéktőzsde(TSE) az új szabályozásoknak köszönhetően hamarosan megnyitja kapuit a külföldi befektetők előtt - írja a Financial Times.com.

A tőzsdei reformok készítői buzgón ügyködnek a pénz és tőkepiacok fejlesztésén, azonban az tőzsdeszabályzat kialakításakor nem felejtik el, hogy az esetleges külföldi befektetők ellenőrizhetetlen tevékenysége milyen veszélyekkel járhat az ország számára.

A középtávú célkitűzések szerint a piac 5 százalékát nyitnák meg külföldi vállalatok számára, de az első évben csak 0,5 százalékot engednének át. Ez nagyjából 45 millió dollárnyi részt jelent a 9 milliárd dolláros piaci értékű tőzsdén. Az új szabályozás szerint az egyes vállalatokban külföldiek által birtokolható részesedést 10 százalékban maximálnák, illetve külön engedéllyel 49 százalékos tulajdonrészt is engedélyeznének..

Az 1966-ban alapított iráni értéktőzsde a közelmúltban az olajárak emelkedésével párhuzamosan szárnyalásnak indult. A részvényeket összesítő Tepix index az elmúlt évben 45 százalékot emelkedett, és az idei első negyedévben további 17 százalékkal nőtt.

A TSE vezetői nem kívántak nyilatkozni az ügyben, azonban szakértők elmondták, hogy korábban állami befektetési alapok uralták az iráni részvénypiacot, amelyek felvásárolták az újonnan privatizált vállalatok részvényeinek többségét. A Teheráni Értéktőzsdén több mint 300 vállalat papírjai szerepelnek, szakértők szerint azonban csak 30 cég papírjaival kereskednek napi rendszerességgel és egy tucatnyi közülük csődhelyzetben van.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Teheráni Értéktőzsde