Egyelőre nem fenyeget főnökhiány Magyarországon

Vágólapra másolva!
A hazai cégek többségénél - ellentétben mintegy 400 ezer németországi céggel - a közeljövőben nem okoz gondot a kiöregedett vezetők pótlása. A magyar vállalatok elsősorban fiatalítással és belső forrásból pótolják a nyugdíjba vonuló felső vezetőket. Az internet világában ugyanakkor gyorsabban forognak a vezető beosztású szakemberek, ezért ezek a vállalatok inkább külső vezetőket alkalmaznak.  
Vágólapra másolva!

Egy bonni vállalati tanácsadó és kutató cég elemzése szerint Németországban rövidesen komoly gondot okozhat a háború után alakult kis- és középvállalatok nyugdíjba vonuló vezetőinek pótlása. A cégek többsége ugyanis nem épített fel vezetőváltási stratégiát. Várakozások szerint a következő három évben közel 400 ezer német cég szembesülhet főnökhiánnyal - írja keddi számában a Népszabadság.

Magyarországon, mivel a cégek többsége alig tízéves egyelőre nem jellemző, hogy nyugdíjba mennének az első számú vezetők. A Műszertechnika vállalatcsoport vezérigazgatója, Lakatos István a lapnak elmondta, hogy az ilyen problémák elkerülése miatt a cégnél elsősorban fiatal diplomásokat alkalmaznak, akik 3-4 éven belül már középvezetői pozícióba kerülhetnek gyorsabban, mint a multiknál. A hazai vállalatok többsége egyébként belső forrásból próbálja feltölteni a megüresedő vezetői állásokat.

A hazai információtechnológia és az e-business világában viszont igen gyorsan forognak a szakemberek és a vezetők is - vélik a szakértők. Ezek a cégek ezért sűrűn fordulnak a különböző fejvadászokhoz, és a megüresedő vezetői állásokat sokszor külső szakemberrel pótolják.

Jellemző fizetések Magyarországon

Munkaterület megnevezése

Pozíció

Átlagos havi fizetés (ezer Ft)

Juttatás

Informatika

projektigazgató

1 300

autó + mobil

projectmenedzser

700

autó + mobil

konzultációs igazgató

900

autó + mobil

SAP- projectmenedzser

800

autó + mobil

IT menedzser

650

autó + mobil

Pénzügy

pénzügyi igazgató

1 200

autó + mobil

főkönyvelő

800

autó + mobil

kontrollingigazgató

1 075

autó + mobil

controller

650

autó + mobil

Gazdasági vezető

gazdasági vezető

900

autó + mobil

Marketing

marketingmenedzser

650

autó + mobil

Logisztika

beszerzési vezető

460

autó + mobil

logisztikai vezető

450

autó + mobil

Értékesítés

eladási vezető (országos)

1 800

autó + mobil

értékesítési vezető

1 025

autó + mobil

termékmenedzser

500

autó + mobil

Forrás: Népszabadság - P&bert Management Consulting Kft.

(Üzlet Negyed)

Korábban: