Rekord első félév az Audinál

Vágólapra másolva!
Az eddigi legjobb első félévi eredményt érte el Audi az idén. Az ingolstadti központú vállalat árbevétele június végéig 14 százalékkal 22,3 milliárd márkára emelkedett. Különösen nagy volt az érdeklődés Kínában. Világszerte 368 800 autót szállítottak ki, 6 százalékkal többet, mint a múlt év első felében. Ezzel az Audi saját várakozását is felülmúlta, és a vállalat fennállása óta a legjobb félévi eredményt érte el.
Vágólapra másolva!

Célunk, hogy az idén először 700 ezer Audi kocsit adjunk el - mondta hétfőn Franz-Josef Paefgen cégelnök. Németországban az Audi piaci részaránya saját adatai szerint 6,8 százalékról 7,2 százalékra emelkedett. A szűkülő piac ellenére az Audi január és június között 129 700 autót szállított ki, 3,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az egyéb Volkswagen márkákat is beszámítva a csoport világszerte összesen 523 300 autót szállított ki.

Kínában, az ott gyártott A6 modellből összesen 15 ezret szállítottak ki a vevőknek, 76 százalékkal többet, mint a múlt év első hat hónapjában. Több vevője volt az Audi kocsiknak az Egyesült Államokban is, ahol több mint 7 százalékkal 43300-ra emelkedett az eladott kocsik száma.

(MTI)