Hatalmas létszámleépítés a Lucentnél

Vágólapra másolva!
A Lucent távközlési berendezésgyártó óriásvállalat hétfőn közölte, hogy harmadik pénzügyi negyedévét 1,2 milliárd dolláros veszteséggel zárta. A társaság ennek nyomán további 15-20 ezer fős létszámleépítésről döntött; a cég idén eddig 19 ezer alkalmazottjától vált meg.
Vágólapra másolva!

A Lucent közleménye szerint a társaság árbevétele 5,82 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben. A következő három hónapban a vállalat 1,2 milliárd dollár szerkezetátalakítási költséget kíván elszámolni, és a létszámcsökkentések költsége 7-9 milliárd dollár lehet. A társaság az átszervezésektől 2 milliárd dolláros kiadáscsökkenést remél, és jövőre már nyereséges gazdálkodásra számít.

A Lucent az első félévben több mint 10 500 álláshelyet szűntetett meg, és júliusban újabb, több mint 8500 alkalmazott fogadta el az önkéntes nyugdíjazást. A vállalat az évet 106 ezer alkalmazottal kezdte, és a jelenleg foglalkoztatott 87 ezer emberből további 10-15 ezret bocsátanak el.

(MTI)

Ajánlat:

Lucent