Olcsóbbodó lakáshitelek, egyszerűsödő elbírálás

Vágólapra másolva!
Az állami kedvezmények kiszélesítése, továbbá a Földhitel- és Jelzálogbank és az OTP Bank között dúló piacszerző verseny jótékonyan hat a lakáskölcsön-kamatokra. A két hitelintézet közötti rivalizálás az OTP Bank saját jelzálogbankjának őszi indítására vezethető vissza, de a kamatok lejtmenetéhez várhatóan a többi piaci szereplő is igazodik előbb-utóbb.
Vágólapra másolva!

Erős verseny lesz az OTP Bank ősszel induló jelzálogbankja és a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) között a minél nagyobb piaci rész megszerzéséért. Az FHB ugyanis az új intézményben olyan versenytársat kap, amely hozzá hasonlóan a lakásfinanszírozásra összpontosít majd. Az FHB eddigi egyetlen konkurense a német tulajdonban lévő HVB jelzálogbank eltérő üzletpolitikát folytat, így nem alakult ki valódi verseny a két piaci szereplő között. A lakáshitelárakat leszorító versengésből várhatóan a kereskedelmi bankok sem vonják ki magukat. Az OTP Bank lépéseit árgus szemmel figyelő CIB Bank és a lakáshitelezésben erős kampánnyal bekapcsolódó Erste Bank is a használt lakások vásárlására alkalmas hitelét évi 15,5 százalékos kamattal folyósítja. Ez a kamatszint 0,5 százalékkal az OTP jelenlegi 16 százalékos kamatszintje alatt van, viszont egy csapásra magas lesz, ha az OTP augusztustól piacra dobja új hitelét évi 12,5 százalékos kamattal. Pénteken egyik banknál sem tudtak még arról nyilatkozni, hogy előnyük megőrzése végett csökkentenek-e a kamatokon, csak annyit mondtak, nem szeretnének versenyhátrányba kerülni. A Kereskedelmi és Hitelbanknál azonban már készülnek a válaszra. Mint Bíró Péter a hiteltermékek vezetője elmondta, legkésőbb ősz elején az FHB-vel együttműködve lesz egy új kölcsönfajtájuk, amely legalább olyan kedvező lesz a használt lakások vásárlásánál, mint az OTP Banké. A kiegészítő kamattámogatásos hitel feltételeinek változtatását azonban még nem tervezik, ezt a kölcsönfajtát 7,75 százalékos díjért nyújtják, az OTP mai 8 százalékos és augusztustól érvényes 7,5 százalékával szemben.

Az állami tulajdonban levő FHB - az OTP csütörtöki bejelentéséig - többféle hitelcélra is a legolcsóbb lakáskölcsönt nyújtotta. A használt lakások vásárlására alkalmas, támogatott hitelkonstrukciónál egyelőre megmaradt az előnye a jelzáloglevelekre nyújtott állami kamattámogatás révén, amely augusztustól újabb 1,5 százalékponttal nő. A táblázatban közölt törlesztőrészletek az öt évre rögzített kamatozású hitelre vonatkoznak, a jelenleg érvényes 10,9 és az augusztus elejétől életbe lépő 9,6 százalékos kamattal.

Az FHB régi és augusztustól érvényes új törlesztőrészleteit táblázatunk közli. Az OTP Bank a hamarosan Forrás Hitel néven igényelhető, piaci feltételű lakáshitelének kamatát faragta le radikálisan, hogy megszüntesse az FHB-val szembeni versenyhátrányát a csak új lakáshoz igényelhető kiegészítő kamattámogatásos terméknél. A most közölt új OTP törlesztési táblázatok augusztus elsejétől érvényesek. Az OTP-nek jelentős versenyelőnye van.

Ugyancsak táblázatokkal érzékeltetjük, mit jelent a futamidő kitolása egy-egy nagy összegű hitel esetében. Látható, hogy a felhalmozódó jelentős kamattartalom miatt a 20 és 35 éves futamidő között már nem olyan jelentős a különbség, hogy a sok adós számára már beláthatatlannak tűnő 20 évet még további 15-tel megfejeljék. Mint az FHB-nál hozzátették, ilyen hosszú időszakra csak nagyon alacsony kamat mellett érdemes eladósodni. Meg lehet fontolni azonban az OTP Bank érvét is, miszerint előtörlesztésre mindig van mód, tehát a kisebb induló törlesztőrészlet végett nem kell eleve elzárkózni a több mint fél emberöltőt kitevő lejárattól sem.

Alapkövetelmény a rendszeres jövedelem

Az OTP Bank lakáshitelezésénél hamarosan komoly versenyelőnnyé válhat az az új hitelbírálati eljárás, amelyet márciustól a kiegészítő kamattámogatásos hiteleknél kezdtek el, de augusztus elejétől az összes lakás célú kölcsönfajtánál bevezetnek. Az adósok jövedelmi helyzetének megítéléséről van szó, amely korábban matematikai korlátja volt a vállalható havi törlesztőrészletnek. A bank ugyanis legfeljebb a kimutatott nettó jövedelem 33 százalékáig terjedő havi törlesztőrészletet hagyott jóvá, függetlenül attól, hogy a lakáshitel fedezeteként jelzáloggal terhelte-e meg az adós a birtokában lévő vagy megszerzendő ingatlant. Az új rendszer középpontjában viszont az ügyfél számára szükséges hitelösszeg áll, a törlesztőrészlet nagyságát a bank adminisztratív módon nem korlátozza, csak meggondolásra int. Az adósnak pedig ahhoz, hogy hitelképes legyen, elegendő rendszeres havi munkaviszonyt igazolni, valamint egy ehhez tartozó legalább minimálbér nagyságú rendszeres jövedelmet. Az OTP újítása bevált - mondta Oszlányi Zsolt, az OTP Bank jövendő jelzálogbankjának vezetője -, az ügyfelek nagyobb hitelt vállaltak, a korábbi 2 millióról 3,6 millióra emelkedett az átlagos kölcsönösszeg, ami hozzájárult ahhoz, hogy a havi új lakáshitel-kihelyezés májusban 6,1, júniusban 6,2 milliárd forint volt. Akkor ijedtünk volna meg, ha a mérték hirtelen többszörösére nőtt volna - tette hozzá. Így viszont arra gondolunk, hogy a családok egy része a papíron igazolható jövedelmen túl rendelkezik még olyan forrással, amely nagyobb törlesztőrészletet is megenged. Arra a véleményre, hogy csak kis réteg fér hozzá így is a lakáshitelekhez, Oszlányi úgy reagált: egyszer már kudarcot vallott az az elgondolás, hogy mindenkit juttassanak lakáshitelhez, hiszen ebből fakadóan ma 60 ezer család szorul különleges segítségre. A hitelekre adott kamattámogatás nem a szegényeken segít, de ilyen célt a bankok nem is tudnának kezelni - mondta a Magyar Hírlapnak.

Papp Emilia

(Magyar Hírlap)