Sok a búza, mégsem eladó

Vágólapra másolva!
Lassan vége a búza aratásának, ám a betakarított termés zöme a termelők magtáraiban pihen. A kereskedők ugyan egyre többet kínálnak a búzáért, a gazdák azonban még mindig nem elégedettek a felkínált árral. A kivárás veszélyes is lehet, hiszen ha nem lesz elég idő a termés exportjára, nem lesz hova betárolni az idei kukoricatermést.
Vágólapra másolva!

Bár a búzával bevetett földek 65 százalékán már betakarították a termést a kombájnok, a gabonapiac csak nem akar élénkülni. Kereslet még csak lenne a jó minőségű őrölnivalóra, ám a gazdák nem elégedettek a felvásárlási árakkal, így egyelőre alig adnak el búzát. Pedig a termést károsító esőzések után a minőségi búza ára elindult felfelé. A legjobb minőségű étkezési kenyérgabonáért a malmok tonnánként már 25-27 ezer forintot is megadnak. Sokkal rosszabbul járnak azok a termelők, akiknek gyengébb minőségű búzájuk termett, mivel ezért tonnánként legfeljebb 15-17 ezer forintot kaphatnak, már ha egyáltalán jelentkezik vevő az árura. A többi, takarmányozási célra használt kalászosból ugyanis nem volt rossz termés, és az idei 5 millió tonnás búzatermés fele euró- vagy takarmányminőségű. Ráadásul az előrejelzések szerint kukoricából is 7 millió tonnás rekordtermés várható az idén.

A termelő tonnánként átlagosan 20-21 ezer forintért adhatná el a búzáját. Mivel ezen az áron ráfizetne a gabonatermesztésre, azt várja, hogy az átlagár elérje a 23 ezer forintot tonnánként - ad betekintést a gazdák észjárásába Tóth István, a szövetkezeti érdekképviselet titkára. Valamennyi gabonatermesztő azt reméli, hogy a drágulás mielőbb bekövetkezik, mivel nemsokára kezdődik a napraforgó, majd később a kukorica betakarítása, és ha addig nem ürülnek ki a magtárak, nem lesz hova rakni a termést.

A kivitel máris félmillió tonnás lemaradásban van amiatt, hogy a kereskedők áron alul próbáltak bevásárolni búzából, ráadásul az agrártárca sem ösztönözte kiviteli támogatással az exportot - mondja Tóth István.

Az étkezési búza drágulásának valószínűleg nem fognak örülni a háziasszonyok, hiszen az előrejelzések szerint a liszt ára a boltokban az aratás után sem csökken a jelenlegi kilónkénti 70 forint alá. Annál örömtelibb hír a háztartásoknak, hogy túlkínálat lehet takarmánygabonából. Ezzel ugyanis a sertés- és baromfihízlalás költségei csökkenhetnek valamelyest, ami a régóta magasan lévő húsárak mérséklődését is maga után vonhatja.

Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára úgy számol, hogy az év hátralevő felében összesen 5-15 százalékkal csökkenhet a takarmányfélék ára. Ebben azonban nem csak a jó gabonatermés játszik szerepet, hanem a forint erősödése is. A nemzeti valuta májusi árfolyamsáv-szélesítése miatt ugyanis az importból származó fehérjék és egyéb kiegészítők behozatala kevesebbe kerül a takarmánykeverőknek.

Az állattartók bizonyára fellélegeznek az árcsökkenés hallatán, hiszen a keveréktakarmány-árak tavaly óta jelentősen megnőttek. A termelés felét adó sertéstápok ára például 29-32 százalékkal, a több mint harmadát adó baromfitakarmányok ára pedig 28-35 százalékkal volt magasabb a legutóbbi áprilisi adatok szerint az egy évvel képest.

Mihálovits András

(Népszava)