Inognak a székek a pénzügyi szférában

Vágólapra másolva!
Az év első hat hónapjában folytatódtak az elbocsátások a hazai bankoknál és brókercégeknél, elsősorban a tőzsde tartós gyengélkedése miatt. Elbocsátások várhatóak az OTP-nél, a Postabanknál és a Bank Austria Creditanstaltnál is. Néhány pénzintézet  - mint például a Raiffeisen Bank - munkatársi gárdája azonban kis mértékben nőtt az idei első félévben. Szakértők szerint az elbocsátási hullám nemcsak az alkalmazottakat, hanem a középvetzetőket is érinti.
Vágólapra másolva!

Az idei év első félévében tovább tart a létszám-leépítési hullám a bankoknál és a brókercégeknél. A bankszektorban közel két éve, a brókerszakmában pedig egy éve indultak meg a jelentősebb leépítések - írja keddi számában a Világgazdaság.

A tőzsde tartós gyengélkedésének és a vállalatok kivonulásának köszönhetően a brókercégeknél jelenleg alig ezren dolgoznak, míg két évvel ezelőtt mintegy négyezren álltak alkalmazásban. A bankszektorban idén mintegy 1500 munkatárstól válhatnak meg, így a teljes állomány valamivel 25,5 ezer fő alatt lesz év végére.

Az elbocsátások a legnagyobb pénzintézeteket is érintik. Az ABN Amro és a Kereskedelmi és Hitel Bank egyesülését követően hat hónap alatt 530 dolgozótól váltak meg és további 100 fő elbocsátását tervezik. Elbocsátások várhatóak még az OTP Banknál, a Postabanknál, a Bank Austria Creditanstaltnál és a HypoVereinsbank Hungáriánál is.

Így is jó hír, hogy például a Raiffeisen Bank munkatársi gárdája 2000. júniusa óta bő száz fővel nőtt, ugyanakkor néhány gyarapodó pénzintézet képtelen felszívni a teljes feleslegessé váló munkaerőt.

Az elbocsátottak nem találnak könnyen munkát. A befektetési szolgáltatóknál dolgozók nehezebb helyzetben vannak, mert speciális tudással rendelkeznek, így más területekhez képest nehezebb elhelyezni az innét érkezőket. A tőkepiaci elemzők ugyanakkor szerencsésebbek, hiszen ők sokszor a vállalati elemzői, cégfinanszírozói ágakban helyezkedhetnek el.

Szakértők szerint a bankoknál immár nemcsak az alkalmazottak, de a középvezetők egy része is bizonytalannak érzi székét, viszont megkönnyíti továbblépésüket, hogy ők homogénebb képzettséggel rendelkeznek, mint például a brókertársadalom.

Az elbocsátásokkal párhuzamosan ugyanakkor anyagilag jól járhatnak azok, akikre munkaadóik tartósan számítanak a pénzügyi szektorban. Több pénzintézet ösztönző bérrendszert dolgozott ki az állásban maradók számára. Elmondható, hogy a hazai bankok inkább elbocsátások útján próbálják csökkenteni költségeiket, mintsem a fizetések csökkentésével. 1997-ben egy átlagos fizetést kapó pénzügyi dolgozó 80 százalékkal keresett többet az országos átlagnál. A nettó keresetek tekintetében ez az érték idén érte el a 100 százalékot.

(Üzleti Negyed)