Az állami alkalmazottak biztosan nem dolgoznak augusztus 15-én

2001.08.09. 16:46

A pénteki Magyar Közlönyben jelenik meg az a kormányhatározat, amely augusztus 15-én mentesíti a munkavégzés alól a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat a millennium évének méltó megünneplése érdekében. A kabinet a magáncégeket is felkérte, hogy dolgozóiknak adjanak szabadságot erre a napra. A legnagyobb, nem állami tulajdonú vállalatok illetékesei az Üzleti Negyed kérdésére elmondták: még nem döntötték el, hogy eleget tesznek-e a kormány kérésének.

Borókai Gábor kormányszóvivő szerdán közölte, hogy a kormány felhívja a minisztereket, valamint az országos hatáskörű szervek, továbbá a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy a vezetésük alatt működő szervezeteknél foglalkoztatottakat augusztus 15-én mentesítsék a munkavégzési, illetve szolgálat-ellátási kötelezettségük alól.

A mentesítés nem terjed ki azokra a foglalkozási körökre, ahol folyamatosan ellátandó, halaszthatatlan feladatok elvégzéséhez, illetve az aznapra kitűzött eljárási cselekmények lefolytatásához a szükséges létszámot biztosítani kell. Nem érinti továbbá a közigazgatási határidőket és azok számítását sem.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a kabinet az említett körhöz nem tartozó munkáltatókat is felkéri, hogy alkalmazottaiknak adjanak szabadságot erre a napra. Az Üzleti Negyednek mind a Mol, mind a MATÁV, mind pedig az OTP illetékese úgy nyilatkozott, hogy egyelőre hivatalos értesítést nem kaptak a kabinet kezdeményezéséről, és ezért még nem döntöttek az ügyben. A második legnagyobb magyarországi vállalat, az Audi Hungaria Motor Kft. illetékese viszont határozottan közölte: náluk jövő szerdán dolgoznak az alkalmazottak.

(Üzleti Negyed)