Először veszteséges a Bridgestone a halálos balesetek miatt

Vágólapra másolva!
Története során először veszteséges félévet zárt a japán Bridgestone gumigyár, elsősorban amerikai részlege, a Firestone miatt: a cégnek több millió hibás autógumit kellett kivonnia a forgalomból, és az amerikai hatóságok szerint 203 halálos közlekedési balesetért is a cég termékei felelősek.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb ázsiai gumigyártó cég, a Bridgestone 30,6 milliárd jenes veszteséggel zárta az első félévet az egy évvel korábbi 18,9 milliárd jenes nyereséget követően. A vállalat forgalma éves összevetésben 3,7 százalékkal nőtt, és elérte a 1,03 billió jent - közölte pénteken a Bloomberg hírügynökség.

A Bridgestone körüli bizonytalanság az első félévben nem ért véget: a cég a múlt hónapban megtagadta az amerikai hatóságok javaslatát, hogy még több autógumit hívjon vissza az Egyesült Államokban. Így a bíróság mondja majd ki a végső szót abban az ügyben, hogy vajon az összesen 203 halálos áldozatot követelő Ford Explorer-balesetekért az autógyár, vagy a gumigyártó cég felelős-e.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Bridgestone