Fél év alatt 530 milliárd forint a külkereskedelem hiánya

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az első félévben 530 milliárd forint volt, ami mintegy 80 milliárd forintos növekedést jelent a tavalyi, azonos adathoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentéséből. Folyó áron a kivitel és a behozatal egyaránt 21 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Vágólapra másolva!

Az első félévben az export értéke 4350 milliárd forint, az importé pedig 4880 milliárd forint volt. Folyó áron a kivitel és a behozatal egyaránt 21 százalékkal nőtt éves összevetésben. Euróban számolva az idei év első félévében a kivitel értéke 16,560 milliárd, a behozatalé pedig 18,590 milliárd volt, az első hat havi külkereskedelmi hiány így 2,030 milliárd eurót tett ki.

A statisztikusok szerint a féléves forgalom volumene az exportban 12, az importban 11 százalékkal növekedett. Az átlagot meghaladó mértékben nőtt a gépek és szállítóeszközök forgalma: a behozatal 18 százalékkal, a kivitel pedig 16 százalékkal bővült. A feldolgozott termékek importja 6, exportja 9 százalékkal emelkedett. Élelmiszerből az import 9 százalékos bővülése mellett az export 5 százalékkal csökkent. Az energiahordozók behozatala 1 százalékkal szűkült.

A félév folyamán, folyó áron, forintban számítva a vámbelföld kivitele 19 százalékkal, behozatala 20 százalékkal, a vámszabad területek kivitele és behozatala pedig egyaránt 25 százalékkal növekedett.

A kivitelben az árufőcsoportok közül a 60 százalékos részarányt képviselő gépek és szállítóeszközök forgalma 24 százalékkal, a 30 százalékos aránnyal rendelkező feldolgozott termékek exportja 19 százalékkal nőtt. A kivitelből 7 százalékos arányban részesedő élelmiszer-féleségek exportja 11 százalékkal növekedett, a teljes kivitelből a 12 százalékos részarányt képviselő híradás-technikai készülékek exportja 76 százalékkal nőtt, míg az iroda- és számítógépek kivitele 90 százalékos szintre esett vissza.

A behozatalban az árufőcsoportok között meghatározó, 52 százalékos súlyt képviselő gépek és szállítóeszközök forgalma 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ezen belül kiemelkedő a villamos gépek és készülékek 44 százalékos forgalomnövekedése. A behozatalból 35 százalékos arányt képviselő feldolgozott termékek importja 15 százalékkal nőtt. Az importból 8 százalékos arányban részesedő energiahordozók behozatala 32 százalékkal növekedett. Az importban 3 százalékos részarányt képviselő élelmiszeripari termékek behozatala 21 százalékkal bővült.

A KSH szerint a behozatal viszonylati alakulását tekintve a fejlett országokból származó import 19 százalékos és a közép-kelet-európai országokból származó import 22 százalékos növekedését magasan felülmúlta a fejlődő országokból érkezett import 32 százalékos növekedése. Az EFTA-tagországokból származó import 24 százalékkal, a CEFTA-tagországokból érkező pedig 26 százalékkal nőtt. A behozatal növekedése az EU-ból 17 százalékos, a FÁK-országokból 20 százalékos volt. A németországi forgalom - amely a teljes import negyedét tesz ki - 13 százalékkal nőtt.

Az átlagot meghaladó mértékben, 32 százalékkal nőtt a közép-kelet-európai országokba irányuló kivitel, ezen belül kiemelkedik a CEFTA-tagországokba irányoló export 39 százalékos emelkedése. Az átlagos növekedési ütemtől közel 14 százalékponttal elmarad a FÁK-országokba irányuló kivitel 8 százalékos emelkedése, bár az Oroszországba irányuló export értéke lényegében nem változott.

(MTI)

Ajánlat:

KSH