A Deutsche Telekom nyílt levélben magyarázza az árfolyamcsökenést 

Vágólapra másolva!
Szerdán több német lapban jelentetett meg egész oldalas hírdetést a Deutsche Telekom, amelyben a társaság vezérigazgatója, Ron Sommer biztosítja a befektetőket, hogy a közelmúltban tapasztalt árfolyamcsökkenésnek semmi köze a társaság tényleges teljesítményéhez. Az utóbbi napok 21 százalékos árfolyamcsökkenését a Deutsche Bank 44 millió részvényeladása okozta. Sommer a cég féléves adatainak ismertetésésvel próbálta megszűntetni a részvényesek aggodalmát.
Vágólapra másolva!

Ron Sommer, a Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató első számú vezetője szerdán egész oldalas hirdetést tett közzé több német lapban, hogy biztosítsa részvényeseit: a társaság nem került lejtőre, és a befektetőknek szükségtelen túladniuk részvényeiken - írja a BBC.

A lépéssel a Deutsche Telekom a vállalat válságáról szóló híreszteléseket kívánta cáfolni, valamint reagált a részvényárfolyamok 21 százalékos zuhanására. Az árfolyam csökkenésére egyébként a Deutsche Bank nagy vitát kiváltott részvényeladása után került sor, amelynek során a társaság piaci értékének egyötödét, közel 20 milliárd eurót veszített. Mint ismeretes a Deutsche Bank múlt hét kedden 44 millió DT-részvényt adott el.

A hirdetésben Sommer kijelentette, hogy az árfolyamcsökkenés éles kontrasztban áll a vállalat teljesítményével és stratégiai pozíciójával. Ugyan a részvények árfolyama csökkent, de valós értékükből nem veszítettek - áll a nyílt levélben.

A jó teljesítmény alátámasztására a vezérigazgató néhány előzetes adatot is közölt a vállalat féléves gazdálkodásáról, amelyet egyébként csak augusztus 28-án tesznek közzé hivatalosan. Ezek alapján a Deutsche Telekom nyeresége, az egyszeri tételeket nem számítva - ilyen például az amerikai VoiceStream felvásárlása, vagy az UMTS-engedélyekre költött összeg - több mint 20 százalékkal nőtt az első hat hónapban. A társaság eladásai 17 százalékkal nőttek az említett időszakban, a mobilüzletág nyeresége pedig megkétszereződött az egy évvel korábbihoz képest.

Sorrendben ez a negyedik olyan féléves jelentés, amely egyezik, vagy meghaladja az elemzők várakozásait - mondja Sommer.

A Deutsche Telekom és a Deutsche Bank képvielői a közeljövőben találkoznak, hogy megtárgyalják a két társaság üzleti kapcsolatait. A Deutsche Telekom korábban közölte, hogy jogi lépéseket sem tart kizártnak a legnagyobb német pénzintézet ellen, mert megitélésük szerint a bank súlyos hibát követett el a részvények eladásakor egy nappal azután, hogy vásárlásra ajánlotta őket.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: