Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első félévben

Vágólapra másolva!
Az év első hat hónapjában 5,7 százalékkal, ezen belül júniusban 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbi szinthez képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői gyorsjelentésében. A legnagyobb mértékben a gépjármű- és járműalkatrész-eladások üteme növekedett, míg az élelmiszer- és gyógyszerforgalom átlag alatti bővülése tapasztalható.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben a felülvizsgálati adatok alapján 7,2 százalékkal, a második negyedévben az előzetes számok szerint 4,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.

A forgalom júniusban 442 milliárd forintot tett ki, ami folyó áron 12,4 százalékkal, változatlan áron pedig 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szokásos éven belüli ingadozásnak megfelelően a júniusi forgalom idén is kis mértékben, 0,7 százalékkal elmaradt a májusitól.

Tavaly az első félévben a kiskereskedelmi forgalom, folyó áron 12, összehasonlító áron 2,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Jóval többet költöttünk gépjárművekre

A legdinamikusabban a gépjármű- és járműalkatrész-eladások mennyisége emelkedett, közel 20 százalékkal, júniusban pedig 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ezzel szemben a gépjármű-üzemanyag forgalom az év első hat hónapjában 3 százalékkal, júniusban viszont már 6 százalékkal csökkent.

Az átlagnál kisebb mértékben bővült az élelmiszer- és a gyógyszerforgalom

Az idén az első félévben a forgalom közel egyharmadát kitevő élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem eladásai az első félévben 5,3 százalékkal, júniusban 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbi szintnél.

Az átlagos ütemhez közeli volt a bővülés a gyógyszer-, a gyógyászati termék és az illatszer kereskedelemben: az eladások az első félévben 4 százalékkal, júniusban pedig 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A bútor, a műszaki cikk és a vasáru, valamint az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma az év első hat hónapjában 2,9, illetve 2,5 százalékkal, júniusban pedig 1,9, illetve 2,5 százalékkal emelkedett.

Nem változott lényegesen a textil, a ruházati és a cipő-kiskereskedelem forgalma.

Összességében a szűkebb értelemben vett - azaz a gépjármű és az üzemanyag-forgalom nélküli - kiskereskedelmi eladások volumene 2001 első félévében 4,9 százalékkal, júniusban pedig 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

(MTI)

Ajánlat:

KSH