<P class="MsoNormal">A KPN 48 millió eurós veszteséget ért el az első félévben

Vágólapra másolva!
A KPN forgalma 17,5 százalékkal 3,2 milliárd euróra nőtt a második negyedévben, a nettó egyenleg azonban - arculatleírás előtt - 48 millió euró veszteségre változott a tavalyi első negyedévi 68 millió eurós nyereségről.
Vágólapra másolva!

A holland KPN 17,5 százalékkal növekvő forgalom mellett 48 millió eurós veszteséget könyvelhet el az idei első félévben. A vállalat hétfőn egész évre is nettó veszteséget jósolt önmagának, de fenntartotta, hogy pénzforgalmi többlete az idén 5 százalékkal, a forgalma pedig 10-15 százalékkal fog nőni.

A holland KPN távközlési társaság hétfőn a vártnál nagyobb pénzforgalmi többletet (EBITDA) jelentett a második negyedévről: 929 millió eurót a tavalyi második negyedévi 901 millió euró helyett.

A nettó adósság az első negyedév végi 23,2 milliárd euróról 22,8 milliárd euróra csökkent a második negyedév végére, elsősorban üzletrészek értékesítése nyomán. A harmadik generációs mobilkoncessziók tavalyi nyugat-európai árverései miatt a KPN adóssága az végére meghaladta a 23 milliárd eurót.

A KPN márciusban közölte, hogy mintegy 5 milliárd eurót képes behozni az év első felében a fő profilba nem vágó vagyon eladásával. Ebből mintegy 1,5 milliárdot a kelet-európai érdekeltségekért remélt kapni: a Cesky Telecomban levő 20,3 százalékos részért, valamint a Pannon GSM-ben lévő, akkor 600 millió euróra becsült 44,7 százalékáért és a PanTelben levő 75,2 százalékos részesedésért.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KPN

Korábban:

Elmarad a Belgacom KPN fúzió
(2001. augusztus 31.)