Egymillió fölött az elbocsátások száma a tengerentúlon

Vágólapra másolva!
Az idei év első nyolc hónapjában több mint 1,1 millió embert bocsátottak el állásából az Egyesült Államokban, 84 százalékkal többet, mint a tavalyi év egészében. Augusztusban ugyan csökkent a leépítések száma júliushoz képest, de így 140 ezer állás szűnt meg egy hónnap alatt.
Vágólapra másolva!

A múlt hónapban 140 019 elbocsátást jelentettek be a vállalatok, ami júliushoz képest 32 százalékos csökkenésnek felel meg, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva azonban több mint kétszeres érték. Az augusztusban bejelentett elbocsátásokkal együtt idén már több mint 1,1 millió állást szüntettek meg az Egyesült Államokban, 84 százalékkal többet, mint a tavalyi év egészében.

Az elbocsátások legújabb fellendülését a telekommunikációs szektorban bejelentett leépítések - augusztusban összesen 38 087 - hajtották. A leépítések 19 százaléka ebből a szektorból került ki - áll a Chicago-i székhelyű cég elemzésében.

Egy másik elemző cég, a Towers Perrin felméréséből kiderül, hogy a munkaerő-piaci kínálat gyengélkedése ellenére a képzett munkaerő továbbra is keresett. A megkérdezett munkáltatók 88 százaléka szerint idén nehezebb volt megtartaniuk a képzett szakembereiket mint egy évvel korábban.

A kimutatás szerint az elbocsátó vállalatok 73 százaléka keres új munkaerőt, és az elbocsátások 54 százaléka a dolgozók elégtelen teljesítménye miatt történik. Eközben az állással rendelkezők 56 százaléka véli úgy, hogy más munkakörben is kipróbálná magát, és aktív álláskeresőnek számít.

Néhány nagyvállalatnál végrehajtott létszámleépítés januártól augusztusig:

Időpont

Vállalatok

Elbocsátások

Az összes foglalkoztatott százalékában

Augusztus 22.

Tellabs

1,000

12%

Augusztus 20.

Agilent Technologies

4,000

9%

Augusztus 17.

General Semiconductor

670

13%

Augusztus 15.

Corning

900

2.9%

Augusztus 15.

Motorola

1200

3%

Augusztus 13.

Globalstar

175

50%

Augusztus 8.

Lucent Technologies

410

A francia részleg 30 %-a

Augusztus 8.

Gateway

1,000

4%

Augusztus 7.

Flextronics

1,500

2%

Augusztus 1.

ADC

2,500

14%

Augusztus 1.

Gemplus

567

7%

Július 31.

Sun Microsystems

300

Kevesebb 1%-nál

Július 31.

NEC

4,000

11%

Július 26.

JDS Uniphase

7,000

24%

Július 26.

Hewlett-Packard

6,000

8%

Július 24.

Lucent Technologies

15,000 - 20,000

15%

Július 24.

Arrow Electronics

1,000

8%

Július 19.

Iomega

1,100

32%

Július 16.

United Microelectronics

266

3%

Július 11.

IBM

1,800

Kevesebb 1%-nál

Július 11.

Psion

250

20%

Július 10.

Compaq

1,500

1%

Július 9.

Corning

1,000

2.5%

Július 9.

Conexant

450

6%

Július 2.

IBM Global Services

1,000

1%

Június 29.

Agere Systems

4,000

25%

Június 26.

Cap Gemini

2,700

6%

Június 25.

Acxiom

400

7%

Június 21.

Maxtor

1,500

15%

Június 18.

Solectron

11,500

14%

Június 18.

Level 3 Communications

1,400

24%

Június 13.

IDT

900

18%

Júniu 6.

Ingram Micro

1,000

6%

Május 30.

McCloudUSA

575

5%

Május 29.

EMC

1,100

4%

Május 22.

Novell

260

5%

Május 18.

Scient

175

25%

Május 18.

Commerce One

360

10%

Május 16.

Hyperion Solutions

400

15%

Május 15.

Baltimore Technologies

250

18%

Május 15.

Silicon Valley Group

400

10%

Május 14.

Corvis

250

15%

Május 9.

Exodus Communications

675

15%

Május 8.

National Semiconductor

1,100

10%

Május 7.

Dell Computer

4,000

10%

Május 7.

3Com

3,000

30%

Május 4.

Pace Micro

470

40%

Május 2.

Vitesse

150

12%

Május 1.

Loudcloud

120

19%

Április 30.

Comverse

400

6%

Április 29.

ECI

1,000

20%

Április 25.

Flextronics

7,000

10%

Április 24.

Agere

2,000

11%

Április 24.

JDS Uniphase

5,000

20%

Április 23.

Compaq

2,000

3%

Április 18.

Siebel

800

10%

Április 18.

Celestica

2,900

10%

Április 18.

Hewlett-Packard

3,000

4%

Április 17.

Texas Instruments

2,500

6%

Április 16.

Cisco Systems

8,500

18%

Április 11.

Motorola

4,000

6%

Április 8.

Marconi

3,000

6%

Április 4.

Solectron

1,000

1%

Április 4.

Akamai Technologies

180

14%

Április 3.

Winstar

2,000

37%

Április 2.

Ariba

700

33%

Április 2.

Inktomi

260

25%

Április 2.

BroadVision

325

15%

Március 28.

Palm

250

15%

Március 26.

PMC-Sierra

230

13%

Március 26.

Conexant Systems

1,625

20%

Március 23.

Motorola

4,000

2.7%

Március 20.

Oracle

860

2%

Március 20.

Creative Technologies

500

10%

Március 19.

Solectron

8,200

10%

Március 16.

Computer Sciences

700-900

1.3%

Március 15.

Applied Materials

1,000

5%

Március 15.

Compaq

5,000

7%

Március 13.

Motorola

7,000-12,000

5-8%

Március 8.

Intel

5,000

6%

Február 27.

JDS Uniphase

3,000

10%

Február 26.

3Com

1,200

10%

Február15.

Dell Computer

1,700

4%

Február 9.

Motorola

4,000

3%

Január 24.

Lucent Technologies

16,000

12%

Január 16.

Motorola

2,500

2%

Január 12.

Gateway

3,000

10%

/forrás:Financial Times/

(Üzleti Negyed)