Nagyot esett a német ipar termelése

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásokat alulmúlva, szezonálisan kiigazítva másfél százalékkal esett a német ipar termelése júliusban az előző hónaphoz viszonyítva. Három hónapja tartó emelkedés ért véget ezzel az eredménnyel.
Vágólapra másolva!

A német ipar termelésének visszaesését már a Dow Jones előzetes elemzői konszenzusa is megjósolta, pedig egy hónappal korábban még 0,1 százalékos növekedést mértek. A csökkenést azonban a hírügynökség mindössze 0,4 százalékosnak prognosztizálta.

A visszaesést előrevetítette a csütörtökön közzétett rendelésállomány-adat, amely szerint júliusban 1,4 százalékkal kevesebb megrendelése volt a német gyáriparnak, mint egy hónappal korábban, amikor 2,4 százalékos visszaesést tapasztaltak. A német pénzügyminisztérium pénteken közzétett adatai alapján az éves összevetésben fél százalékkal nőtt kiigazítás nélkül a német ipar termelése. Szezonális kiigazítással 2,9 százalékos éves visszaesést mértek júliusban.

Az euró a német termelési adat bejelentése után 89,35 dollárcentre esett a korábbi 89,50 dollárcentről a londoni bankközi piacon. Az átlagon belül a feldolgozó szektor termelése 2,1 százalékos havi ütemben csökkent júliusban. Az építőipar ugyanakkor - amely jó ideje kolonc a német gazdasági növekedésen - júliusban 0,3 százalékkal növelte teljesítményét havi összevetésben.

Európa legnagyobb gazdaságának növekedési üteme az idén a legtöbb elemző szerint messze el fog maradni a tavalyi 3,0 százaléktól, de még a kormány által hivatalosan tervezett két százaléktól is. Az eurót használó országok vezetőiben és fogyasztóiban is növekedett a pesszimizmus júliusban. Az Európai Bizottság bizalmi indexe 1997 novembere óta nem volt ilyen alacsony.

(Üzleti Negyed)

Stagnált a német gazdaság

(2001. augusztus 23.)