Százmilliárdos szerencsejáték-piac

Vágólapra másolva!
Töretlen a lakosság játékkedve, szerencsejátékokra tavaly mintegy százmilliárd forintot költöttünk, melyből 35 milliárd forint adóbevétele származott az államnak.
Vágólapra másolva!

Az internetes szerencsejátékok, valamint ajándéksorsolások szabályozását halaszthatatlannak tartja a Szerencsejáték Felügyelet. Amint azt Sibinger Márta elnök csütörtökön - tízéves fennállásuk apropóján - megtartott tájékoztatóján elmondta, az interneten folytatott pénznyerő játékok ellenőrzését, keretek közé szorítását - egyelőre - sehol a világon nem tudták megoldani.

A vevőtoborzó ajándéksorsolásoknál is felmerülnek szabálytalanságok, sok cég nem kér ehhez engedélyt, vagy közjegyző nélkül, esetleg más időben tartják a sorsolást, mint amit előzetesen meghirdettek. Sokszor nem derül ki, hogy a sokmilliós tárgynyeremény esetében kit terhel a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége. Ez nem mindegy, hiszen utóbbi a nyeremény értékének a 40 százalékát is elérheti.

Az ajándéksorsolás engedélyezése ugyan szabályozott - mondta az elnök asszony -, ám a kiróható bírság maximuma tíz éve változatlan, mindössze százezer forint, miközben százmilliós összértékű nyereményeket osztanak szét a játékosok között.

Ősszel a parlament várhatóan valamelyest aktualizálja a szerencsejáték-törvényt, ám átfogó, gyökeres változásokra nem lehet számítani.

A liberalizált szerencsejátékpiacon a legtöbb gond még ma is a pénznyerő automaták üzemeltetőivel akad. Az SZF tavaly meghozott 716 szankciója közül 498 a pénznyerőkkel kapcsolatos, az összesen kirótt 85 millió forint bírság döntő része is hozzájuk kötődik.

Magyarországon egyébként 18 ezer (!) helyen található pénznyerő automata, összesen 30 ezer darab.

Tavaly egyébként 35 milliárd forint bevétele származott a kincstárnak a szerencsejátékokból. Ez 50 százalékos növekményt jelent az 1999-es 23 milliárdhoz képest. A játékkedv egyébként töretlen, szerencsejátékokra tavaly százmilliárd forint körüli összeget költött a lakosság.

Kriván Bence

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Szerncsejáték Felügyelet