Távol-keleti lábbelik dömpingje a magyar piacon<BR/>

Vágólapra másolva!
Stagnál a bőr- és cipőipar termelése, legalábbis erre utalnak az első féléves adatok. Várhatóan a helyzet a következő hónapokban sem változik. Ennek alapvető oka, hogy az elmúlt évi tendenciáknak megfelelően tovább csökken a belföldi értékesítés. A szakma mostanáig mintegy 10 százalékkal kevesebb bevételt ért el a hazai piacon az elmúlt év hasonló időszakához képest.
Vágólapra másolva!

Szombaton nyitja meg kapuit Közép-Európa legnagyobb bőr- és cipőipari szakkiállítása. A rendezvényen 19 ország 320 kiállítója vesz részt, amelyek jövő évi tavaszi- nyári kollekcióikat mutatják be. A korábbiakhoz hasonlóan a 250 ezer kiállított termék zöme lábbeli - tájékoztatta a Magyar Hírlapott Till István, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés szakmai titkára. Hozzátette: a három napon át tartó eseményen részt vevő cégek várhatóan 20-22 milliárd forint értékű üzletet bonyolítanak le.

Az ágazat hazai helyzetét elemezve, a titkár elmondta: a múlt évhez hasonlóan idén az első fél évben is a stagnálás a jellemző. Ennek elsődleges oka, hogy tovább csökken a belföldi értékesítés. A szakma mostanáig mintegy 10 százalékkal kevesebb bevételt ért el a hazai piacon, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ez leginkább azzal hozható összefüggésbe, hogy évről évre egyre kevesebbet költünk cipőre. A helyzetet súlyosbítja, hogy évek óta jelentős mértékű a távol-keleti lábbeliimport, amely szabályozatlan piaci pályákon kerül be a hazai kereskedelembe. Az ily módon beérkező termékek részesedése a honi eladásokból változatlanul magas, meghaladja a 40 százalékot. Ennek jelentős része alulszámlázott import, amely egyaránt hátrányos a hazai termelőknek és a nemzetgazdaságnak, amely nem jut hozzá a tervezett vám- és áfabevételekhez. Kedvezőtlenül hatott az ágazat helyzetére a forint évközi erősödése is, aminek következtében a kereskedőknek már jobban megéri külföldről behozni a cipőket, mint a hazai gyáraktól megvásárolni azokat.

A szakmára ugyanakkor továbbra is jellemző a magas exportszint. A hazai vállalatok termékeinek túlnyomó többsége, 95 százaléka az Európai Unióban talál gazdára. A kivitel nagyságrendje már évek óta meghaladja az évi 500 millió dollárt. A szakemberek prognózisa szerint idén is hasonló eredményességgel lehet számolni, ugyanakkor azt is hozzáteszik, az export arányában még mindig nagy részarányt képvisel a bérmunka (a cipő- és bőrfeldolgozó iparban 87-90 százalék, a bőriparban 67 százalék), ami hosszabb távon nem jelent perspektívát az ágazati vállalatok számára. A fejlődés alapja csak a saját tervezésű kollekciók exportrészarányának növelése lehet. Erre azonban korlátozott lehetősége van az iparági cégeknek. A vállalkozások döntő többsége ugyanis alulfinanszírozott, tőkehiányos és a piacra jutáshoz nem rendelkezik több olyan feltétellel - saját arculat, megfelelő reklámtevékenység, nyelvtudás -, ami ma már nélkülözhetetlen.

Az ágazatban a legutóbbi felmérések szerint körülbelül 30 ezren dolgoznak, 4-5 százalékkal kevesebben, mint tavaly. A munkavállalók átlagkeresete 40 százalékkal marad el az ipari átlagtól. A jövő nyár slágere egyébként a saru lesz, de visszatérnek a spárga- és a parafatalpú, valamint a raffiából készült szandálok. Ismét divatos lesz az emelt talp, de különálló sarokkal.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)