Külföldiek is vásárolhatnak állami cégeket Kínában

Vágólapra másolva!
Peking engedélyezni kívánja külföldi vállalatoknak, hogy kis és közepes méretű állami cégeket vásároljanak meg Kínában - hangzott el egy vasárnapi gazdasági fórumon Xiamenben. Az engedményeket a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozás miatt kénytelen megtenni a kínai vezetés.
Vágólapra másolva!

Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a már készülő szabálymódosítás értelmében külföldi vállalatok egy-két iparág kivételével minden ágazatban befektethetnek majd a kis méretű kínai cégekbe vagy teljes egészében megvásárolhatják azokat.

A kínai lépés annak a következménye, hogy Kína a várakozások szerint legkésőbb jövő év elején csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez, s az annak nyomán kialakuló versenyhelyzetben a kis cégek találják majd szembe magukat a legtöbb külföldi versenytárssal - számolt be a külkereskedelmi miniszterhelyettes.

Kínában 8 millió kis- és középvállalat van, a nemzetgazdaságban betöltött szerepük rendkívóül fontos. A kínai ipari termelés 60, az adóbevételek 40 százalékát termelik meg ezek a cégek.

Mint a Reuters írta, Kína határozottan támogatja a nagy állami vállalatokat tőzsdepolitikája révén, a kis vállalatokra viszont az "ússzál vagy süllyedj el" elvet alkalmazza. A tisztviselő azt is elmondta, hogy a kormány bankhitelekkel és hazai vagy tengerentúli tőzsdei bevezetéssel tervezi vonzóvá tenni a kis cégeket a külföldi tőke számára.

(Üzleti Negyed)

Kína várja a magyarokat
(2001. február 28.)