Ausztria szerint válságos a gazdasági helyzet

Vágólapra másolva!
A keddi, Egyesült Államok ellen intézett terrorista támadás-sorozat a harmincas évek óta a legveszélyesebb helyzetet idézte elő - írta az osztrák Kurier. A beruházási bankok likviditási válságba kerülhetnek, a tőzsdék beszakadhatnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok ellen intézett merényletsorozat nem csupán emberi katasztrófát okozott, hanem a gazdaság terén a harmincas évek recessziója óta a legveszélyesebb helyzetet idézte elő - írták a Kurier elemzői. A gazdasági sokk Európát is eléri majd.

A nagy beruházási bankok könnyen likviditási válságba csúszhatnak, hiszen tevékenységüket minden nap finanszírozzák a tőkepiacon, amit a tőkepiac üzemképtelensége esetén nem tehetnek meg. Ha a bankok valami folytán tartozásaik kifizetésére kényszerülnek, és nem tudják azokat kiegyenlíteni, a hitelállomány leírásra kerül.

Az osztrák elemzők meglátása szerint a kiút az amerikai gazdaság hosszabb távú válságának, és a tőzsde összeomlásának megakadályozása lenne, amiben nagy szerepe lesz az amerikai jegybanknak. Az Európai Központi Bank (EKB) támogatására is szükség lesz jelentős devizatartalékai miatt, valamint az EKB támogatása a háborús nyerészkedőket és spekulánsokat is elbátortalanítaná.

Ugyanis ha az amerikai gazdaság és tőzsde összeomlik, nem kerülhetik el sorsukat az európai börzék sem.

(MTI)