Ma folytatódik a vita a minimálbér-emelésről

Vágólapra másolva!
A munkáltatók minimálbér-emelés helyett adócsökkenést javasolnak az Országos Munkaügyi Tanács mai ülésén, véleményük szerint a költségvetésben volna fedezet ennek megvalósításához. A munkavállalói oldal továbbra is tartja magát 57 és félezer forintos, a kormány pedig 50 ezer forintos minimálbér-javaslatához.
Vágólapra másolva!

Ma folytatódik a vita a minimálbéremelés mikéntjéről, és mértékéről az Országos Munkaügyi Tanács ülésén.

A munkavállalói oldal továbbra is 57 500 forintos minimálbért javasol, melyet a munkáltatók nem fogadnak el. A munkáltatók a minimálbér emelése helyett adócsökkentést javasolnak úgy, hogy a az eddigi bérterhekkel 50 ezer forint nettó bér kifizetése valósulhasson meg. A kormányzati oldal elutasítja a minimálbér-emelést adócsökkentéssel kiváltó javaslatot, mondván, az erősíti a lehető legalacsonyabb béren való foglalkoztatás mértékét, és fiktív foglalkoztatással járhat. Végső érvéként a kormány azt hozza fel, hogy az OMT-nek nem hatásköre az adóterhek megállapítása.

A munkáltatók szerint a szükséges adócsökkentés 60-70 milliárd forinttal terhelné az államháztartást, amit az szja-bevételek idei évre várható többlete fedezne.

Amennyiben a mai ülésen a szakszervezetek és a munkaadók nem jutnak egységre - ami igen valószínűnek tűnik, úgy szeptember végén a kormány dönt a minimálbér-emelés mértékéről, amely valószínűleg az 50 ezres javaslat elfogadása lesz.

(Üzleti Negyed)