Zuhannak a légitársaságok részvényei

Vágólapra másolva!
Az amerikai légitársaságok pénzügyi válságának korábbi hírére, a kereskedés hétfői megnyitása után, a legnagyobb társaságok részvényárfolyama is esni kezdett. Elemzői prognózis szerint 25-60 százalékos árfolyamveszteség várható a szektorban.
Vágólapra másolva!

Mikor a kereskedés megindult, a légitársaságok részvényei jellemzően az eladási oldalon jelentek meg. A nyitás után másfél órával az AMR korporáció, az American Airlines és a Trans World Airlines tulajdonosának részvényei 18,5-ről 11,2 dollárra zuhant.

A Frontier Airlines 36 százalékkal lett olcsóbb, a Messa Air 16 százalékot vesztett értékéből, a Sky West tulajdonosainak pedig 32 százakkal ér kevesebbet a részvényük, mint egy héttel korábban.

A Delta Airlines ugyancsak nagyot esett: 22,4-ről 14,8-ra, elveszítve értékének több mint negyven százalékát. A Northwest Airlines 36 százalékos szabadesését követően 6,1 dolláron állapodott meg. A Southwest azonban még ezt is túl tudta teljesíteni: 13,5 dollárról 3,63 dollárra értéktelenedett a részvények ára, ami 73 százalékos megsemmisüléssel egyenlő.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Korábban:

Reménytelen a légitársaságok helyzete
2001. szeptember 17., hétfő, 13.29

Megkezdődtek az elbocsátások a légitársaságoknál
2001. szeptember 16., vasárnap, 9.40