Nyugodtak a tőzsdék

2001.09.18. 11:11

Nem estek pánikba az európai értékpapír-piacok a New York-i tőzsde tegnapi, közel 7 százalékos esését követően, sőt Japánban 175 pontos emelkedést könyvelhettek el.

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 37,52 pontos csökkenéssel, 5.761,73 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékhez képest 0,65 százalékos csökkenés. Ettől függetlenül az elemzők arra számítanak, hogy stagnálni vagy valamicskét emelkedni fog a mutató a hétfői kereskedési naphoz képest.

Londonban, az FTSE-100 26,4 pontos gyengülést mutatott nyitáskor, majd nem sokkal később már 31,2 pontos veszteségnél tartott, fél óra után pedig 45,5 ponttal mutatott gyengébb értéket a fő index. Hétfőn 143,2 pontos, azaz 3,01 százalékos erősödés után 4898,9 ponton zárt az FTSE-100, miután pénteken 3,8 százalékot vesztett.

Ezzel szemben a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 3,62 pontos nyereséggel nyitott, ám néhány pillanat múlva megfordult az irány és 26,19 pontos veszteség következett. Az első félóra után a mutató 82,26 ponttal volt kisebb a hétfői záróértékétől, majd néhány percen belül 77,93 pontra csökkent a vesztesége. Hétfőn 118,57 ponttal, azaz 2,88 százalékkal 4234,55 pontra emelkedett az irányadó mutató, miután pénteken  6,29 százalékot vesztett.

A távol-keleti tőzsdék a tegnapi gyengülés után - úgy tűnik - kezdenek magukhoz térni, a Nikkei például 175,47 pontos emelkedést mutatott záráskor (9679,88), ami 1,85 százalékos erősödést jelent.

(Üzleti Negyed)