Két százalék alatti lesz az euróövezet gazdasági növekedése

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió pénzügyminisztereinek soros elnöke, Didier Reynerds a France Inter rádiónak adott hétfői nyilatkozatában elmondta, hogy a két héttel ezelőti ameikai terrorakciók következményeként az idén várhatóan 2 százalék alatti lesz az euróövezet gazdasági növekedése. A belga pénzügyminiszter hozzátette, hogy a támadások előtt még 2 százalék feletti értéket valószínűsítettek.
Vágólapra másolva!

Az idén várhatóan 2 százalék alatti lesz az euróövezet gazdasági növekedése a két hete elkövetett súlyos amerikai terrormerényletek hatásai miatt - mondta hétfőn a belga pénzügyminiszter.

Didier Reynders, az EU pénzügyminisztereinek soros elnöke a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: a terrorakciók előtt a Tizenkettek még derűlátó módon 2 százalékra várták az idei GDP-bővülés mértékét, de a történtek után a növekedési ütem valószínűleg ez alatt lesz.

Az Európai Központi Bank (EKB) a támadások után, követve az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve példáját, agresszív mértékű, 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, 3,75 százalékra csökkentve az irányadó kamatot. A marginális hitelkamat és a betéti kamat is hasonló mértékben csökkent az addigi 5,25, illetve 3,25 százalékról.

Az EKB által a szeptember 17-i kamatcsökkentés után kiadott nyilatkozat is megállapította, hogy az Egyesült Államokban történtek kedvezőtlenül érinthetik az euróövezetbeli fogyasztói bizalmat is, és mérsékelhetik a növekedés rövid távú kilátásait.

Az EKB az idén a szeptemberi monetáris enyhítés előtt mindössze kétszer csökkentette az irányadó rátát, május 10-én negyed százalékponttal, majd augusztus 30-án újabb negyed százalékponttal, 4,25 százalékra.

(MTI)

Ajánlat:

Európai Unió