Évi 250 milliárd szórakoztatóelektronikára

Vágólapra másolva!
Egyre magasabb műszaki tartalom, egyre olcsóbban. Így lehetne röviden összefoglalni a szórakoztató és számítástechnikai piac folyamatait. A kereskedelemben dolgozó szakemberek szerint a forgalom növekedése ellenére idén várhatóan alacsonyabb árbevételre számíthatnak, mint az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Becslések szerint csak a szórakoztató elektronikai berendezésekre évente 250 milliárd forintot költenek Magyarországon, s ez a szegmens az összes műszaki árucikk piacának hat-hét százaléka. Szakemberek úgy vélik, ezért a pénzért egyre több terméket kell értékesíteni, mert miközben általában folyamatosan korszerűsítik a berendezésekbe beépített alkatrészek műszaki tartalmát, magyarán egyre többet tudnak és egyre több szolgáltatást nyújtanak ezek az árucikkek, mindezt nem lehet érvényesíteni az árakban.

Nagyon szembetűnő ez az irányzat a televíziós készülékek esetében, állította a Herta szakembere, Kovács Tibor és a Keravill termékmenedzsere, Ozsvald Sándor. A teletext, amelyért korábban még felárat fizettek a vásárlók, ma már jószerével az alapkivitel részévé vált. Ez is a gyártók közötti rendkívül éles versenynek köszönhető. Terjed az a gyakorlat, hogy a megszokott fekete modelleknek elkészítik az ismét divatos, ezüstszínű változatát is. A kereskedelemben is késhegyig menő küzdelmet vív a forgalmazók egyre gyarapodó csapata a piaci részesedés megtartásáért, növeléséért.

A két szakember megemlítette, hogy az autóiparhoz hasonlóan a szórakoztató és számítástechnikai iparban is jelentősen fölgyorsult a termékváltás. A világmárkák évente, másfél évente jelentkeznek valamilyen újdonsággal. Emiatt sok a kifutó modell, amit a kereskedelem akciós áron kénytelen értékesíteni. Előfordulhat, hogy egy új, de nem a legkorszerűbb, "erkölcsileg" elavult televíziós készüléket vagy egy számítógépet olcsóbban lehet 2001-ben megvásárolni, mint egy-két évvel ezelőtt.

Az árak 20-30 százalékot is araszolhatnak lefelé. A számítástechnikában ezek a mozgások elképesztő ütemben fölgyorsultak. A komputerek, illetve az alkatrészek árai szinte naponta változnak, általában lefelé. A hagyományos 37, 55 centiméter átmérőjű képernyős tévékészülékek mellett élénkül az érdeklődés a 63, 71 centiméteres képátmérőjű készülékek és a házimozik iránt.

Átalakulóban a szórakoztató elektronika mezőnye is. A szakemberek a kazettás magnetofonok lassú eltűnését jósolták. Egyre kevesebb audio nyers és műsoros kazettát értékesítenek, a videokazettákból viszont idén az év nyolc hónapjában tíz százalékkal fogyott több az előző év hasonló időszakához képest. A digitális fotókamerák a számítógépek viszonylag kis száma miatt egyelőre nem terjednek érzékelhető ütemben. A nyolc milliméteres digitális videokamerák forgalma emelkedik. Ezek a készülékek a kiveszőfélben lévő nyolc milliméteres kazettákra is képesek felvételeket készíteni. A másik sikertörténet a DVD-lejátszóké, amelyek hosszabb távon a CD-lejátszók sírásóivá válhatnak, hiszen CD-lemezekkel is használhatók.

Kovács Tibor úgy vélte, idén országosan a szórakoztató elektronikai és a számítástechnikai piac néhány százalékos forgalom-növekedés mellett is tízszázalékos bevételcsökkenéssel számolhat. A túlkínálat és a mérséklődő árak miatt a szakma haszonkulcsa is tíz százalék alá esett.

Ozsvald Sándor elmondta, azt is figyelembe kell venni, hogy tavaly az olimpia és több nagy, nemzetközi sportesemény ösztönözte az érdeklődést, és ez előrehozott vásárlásokban jelentkezett. Erre idén nem lehet számítani.

Skultéty László, a GKI Gazdaságkutató Rt. szakembere mérési adatokra hivatkozva elmondta, a tévékészülékek ára az év első felében három százalékkal emelkedett a tavalyi hasonló időszakhoz képest, ami az inflációt figyelembe véve valójában hét százalékos reálárcsökkenést jelent. A GKI adatai alátámasztják a kereskedelmi szakemberek véleményét, mert az átlagosan 4,5 százalékos reálkereset-emelkedés egyúttal keresletnövekedést is gerjeszt. Skultéty azonban nem osztotta a kereskedelmi szakemberek aggodalmát. A forgalom számottevő, mintegy tíz-százalékos bővülése mellett a kutató a tavalyi évhez képest reálértékben is magasabb árbevételre számít.

(Népszava)