Négymilliárd frankba kerül a Swissair átszervezése

Vágólapra másolva!
A Swissair csődje nyomán a Crossair alapján létrehozandó új légitársaság megalakulása és működtetése mintegy négymilliárd svájci frankba kerül az előzetes szakértői vélemények szerint. A Crossair - az új svájci légitársaság - az átszervezések és leépítések nyomán 2004-ben már nyereséges lehet.
Vágólapra másolva!

Az új nemzeti légitársaság felépítésével foglalkozó munkacsoport elé került tervek szerint a Swissair feltőkésítése 2002 márciusáig 2,2 milliárd, a tengerentúli járatok üzemeltetése 1,7 milliárd, az elbocsátásokat ellensúlyozó szociális terv pedig 650 millió svájci frankba kerül.

A légitársaság reorganizácójára André Dosé, a Crossair vezérigazgatója három lehetséges forgatókönyvet terjesztett elő. Ezek közül véleménye szerint az a legkedvezőbb, amelyik 26 rövidebb járatokon üzemeltethető, és 26 tengerentúli járatokat bonyolító Swissair-gép átvételét irányozza elő. A tengerentúli járatokat jövő márciusig a Swissair üzemeltetné, míg a többi gép már a Crossair jelzésével működne. A terv elfogadása Svájcban 4100, külföldön 5300 állás megszüntetését vonná maga után, és Dosé számítása szerint az új társaságot 2004-re nyereségessé tenné.

(MTI)

Ajánlat:

Swissair