Londonban nem nyerészkedtek a terroristák

Vágólapra másolva!
A londoni City intézményeinek felügyeletét gyakorló brit Pénzügyi Szolgáltatások Hatósága nem talált bizonyítékot arra, hogy az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokról előre tudva vásárolt vagy adott volna el bárki részvényeket a londoni börzén. A felügyelet vizsgálata szerint például a British Airways papírjait egy konkurens légitársaság vásárolta fel.
Vágólapra másolva!

Sir Howard Davies, az FSA elnöke a brit parlament alsóháza pénzügyi bizottságának adott tájékoztatójában elmondta: az öngyilkos merényletek tudtával senki nem folytatott bennfentes kereskedést a londoni börzéken; a brit felügyelet a legtöbb gyanús tőzsdei ügylet hátterét felderítette.

A biztosítók és a légitársaságok részvényei iránti jelentős keresletbővülést a vizsgálat szerint "a nagy befektetési alapoknak a recessziós várakozásokkal összhangban lévő agresszív kereskedése" okozta. A British Airways papírjait pedig egy másik légitársaság vásárolta fel az iparági visszaesés megelőzése érdekében.

A felügyelet jelentésével egy időben a brit pénzügyminisztérium először hozott nyilvánosságra részleteket a brit kormány által brit földön bejegyzett pénzintézetekben a támadások után befagyasztott 63 millió font (88 millió dollár) értékű terrorista szervezetekhez köthető pénzekről. A zárolt számlák között van a tálib kormányzat által ellenőrzött Da Afganistan Bank 55 millió font és az Ariana légitársaság 0,4 millió font értékű bankszámlája is.

A hatóságok már korábban lefoglalták az al-Kaida terrorszervezet londoni hálózata fejének tartott és a brit rendőrség által az Egyesült Államok kérésére két éve letartóztatott Hálid al-Favaz 23 millió font értékű londoni bakszámláját. Al-Favaz jelenleg egy brit börtönben várja kiadatási eljárásának lezárultát.

(MTI)