Csökken az ipari termelői árak növekedési üteme

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak az első háromnegyed évben 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet; szeptemberben az árak az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, egy év alatt 2,9 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
Vágólapra másolva!

Az ipari termelői árak növekedésének éves üteme az idén február óta folyamatosan mérséklődik. Az emelkedés szeptemberben mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb volt, mint az egy évvel korábban, amikor 12,8 százalékot tett ki.

A KSH közlése szerint az ipari termelői árnövekedést elsősorban az exportértékesítések forintban mért árszínvonalának ez évi legmagasabb értéke idézte elő szeptemberben. Az ipar belföldi értékesítési árai az idei év kilencedik hónapjában 0,2 százalékkal haladták meg az egy hónappal, és 7,2 százalékkal az egy évvel korábbi szintet.

Az ipari export árszínvonala szeptemberben 1,2 százalékkal haladta meg az augusztusit, ugyanakkor 1 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberi árszinttől.

A feldolgozóipar árai szeptemberben átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH