A legnagyobb szabadkereskedelmi övezet jön létre

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról állapodott meg kedden Kína és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) Brunei szultánság fővárosában - jelentette be Tang Csia-Hszüan, kínai külügyminiszter. Az ASEAN ez évi csúcsértekezletét Bandar Seri Begawanban tartotta.
Vágólapra másolva!

Csu Zsung-csi kínai kormányfő és az ASEAN-tagországok kormányfőinek megállapodás szerint a szabadkereskedelmi övezet tíz év alatt alakítható ki - mondta a kínai külügyi tárca vezetője. A kínai miniszterelnök már az ASEAN tavaly szeptemberi szingapúri csúcsértekezletén szorgalmazta közös szabadkereskedelmi övezet kialakítását. Egy tanulmány szerint ez az övezet 1,7 milliárd lakosú piacot jelent.

Az ASEAN tagállamai eredetileg jövőre akartak létrehozni egy korlátozott szabadkereskedelmi övezetet, de a dátumot későbbre halasztották a hazai ipar védelmével kapcsolatos aggodalmak miatt. Az 1967-ben létrehozott ASEAN tíz tagállamában - Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam - 500 millió ember él összesen.

A szervezet csaknem 35 éves fennállása óta a legsúlyosabb válságban van, a gyér külföldi beruházás és a csökkenő versenyképesség általános világgazdasági recesszióval párosul. A piacok liberalizálásával és a regionális szabadkereskedelmi övezet létrehozásának felgyorsításával remélnek kiutat találni.

(MTI)