Nőtt a Marks & Spencer nyeresége

Vágólapra másolva!
A Marks & Spencer brit ruházati kiskereskedelmi lánc üzleti évének első felében 20 százalékkal nagyobb adózás előtti profitot ért el, mint egy évvel korábban, a boltok forgalma pedig 2,1 százalékkal emelkedett. A társaság közölte, hogy a kedvező fogyasztói visszajelzések miatt az év végére százra kívánja növelni a Per Una márkájú női ruházati termékeket forgalmazó boltjainak számát.
Vágólapra másolva!

A brit Marks & Spencer kiskereskedelmi lánc kedden bejelentette, hogy egyszeri tételek nélküli adózás előtti profitja 20 százalékkal emelkedett idei üzleti évének szeptemberrel zárult első felében.

Októberben a Marks & Spencer arról számolt be, hogy márkaboltjainak eladásai 2,1 százalékkal nőttek a második negyedévben, a teljes értékesítés pedig 2,8 százalékkal emelkedett. A leépítések, karcsúsítások és arculat-korszerűsítések után a vállalatnál abban reménykednek, hogy jóra fordul a brit kiskereskedelem e jelképének szerencséje, ugyanakkor közölték, hogy karácsony felé közeledve a kilátások továbbra is bizonytalanok.

A szeptemberrel végződött hat hónapban a Marks & Spencer adózás előtti profitja 231,3 millió fontra emelkedett az egy évvel korábbi 179,7 millió fontról. A rendkívüli tételek nélküli adózás előtti profit pedig 220,3 millió fontra emelkedett az egy évvel azelőtti 183,4 millió fontról. Elemzők 185 millió-223 millió font közé várták a cég adózás előtti profitját.

A társaság működési profitja 18 százalékkal 147,4 millió fontra nőtt, míg a pénzügyi szolgáltató tevékenységben 4,9 millió fonttal 44,0 millió fontra csökkent.

A Marks & Spencer közölte, hogy nagyon kedvezőek voltak a fogyasztói visszajelzések a Per Una női ruházati termékskálára, és az év végéig százra szeretné növelni e termékek boltjainak számát.

Kedden dél körül a Marks & Spencer részvényeinek árfolyama 3,0975 font volt a londoni értéktőzsdén, 8,5 pennyvel többet a hétfői zárónál.

(MTI)

Ajánlat: