Léginász a felkelő nap országában

Vágólapra másolva!
Harminc éve nem látott átrendeződést eredményezhet a japán légiforgalmi piacon a JAL és a JAS egyesülése. Japán első és harmadik számú légitársaságának fúziója ugyanakkor nemzetközi viszonylatban is jelentős, az új, mintegy 16,6 milliárd dollár forgalmú társaságot a világ hatodik legnagyobb légivállalataként tarthatjuk majd számon.
Vágólapra másolva!

A világ hatodik legnagyobb légitársasága jöhet létre, amennyiben megvalósul Japán első és harmadik számú légivállalatának hétfőn hivatalosan is bejelentett fúziója. A Japan Airlines (JAL) és a Japan Air System (JAS) egyesülésével ráadásul 1971 óta - akkor alakult meg a JAS - példa nélkül álló átrendeződés mehetne végbe a rendkívül éles verseny uralta japán légipiacon. A befektetők mindenesetre szabályos eufóriával fogadták a hírt (annak ellenére, hogy az összeolvadás még korántsem biztos ügy), a JAL részvényei mintegy 4 százalékkal, a "menyasszonyé" pedig 4,2 százalékkal emelkedtek.

A hétfői bejelentés nem érte ugyanakkor teljesen váratlanul a piacokat. A Nihon Keizai Shimbun nevű üzleti napilap például már a hét végén arról cikkezett, hogy a JAL, a JAS és utóbbi fő tulajdonosa, a Tokyu Corp vasúti társaság már az év végéig tető alá szeretnék hozni az ügyletet. Kiyofumi Kamijyo, a Tokyu elnöke eközben ráadásul a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy az egyesülés mindkét társaság számára kiváló üzleti lehetőségeket rejtene.

Iparági elemzők mindenesetre úgy vélik, hogy egy esetleges fúzió jelentősen megacélozná a két társaság hazai pozícióit (az új vállalat részesedése a japán piacon 48 százalékra rúgna). Erre viszont igencsak szükségük lenne, hiszen a szeptember 11-ei események a japán légitársaságokat is alaposan megviselte. A nemzetközileg legaktívabb JAL például 40 milliárd jenes (332,4 millió dollár) csoportszintű nettó veszteségre számít az idei évben, szemben a korábban várt 25 milliárd jenes nettó nyereséggel.

Az ügylet nem mentes ugyanakkor a bizonytalansági tényezőktől sem. Hiába jön ugyanis létre egy 2 billió jenes (16,62 milliárd dollár) forgalmú, 50 ezer alkalmazottat foglalkoztató gigász, a siker korántsem garantált. Szakértők szerint a legfőbb fenyegetés, hogy a szükségesnek ítélt reorganizáció teljességgel elmarad, s hogy a rendkívül magas költségeket nem sikerül csökkenteni. Utóbbit egyébként nem csupán az elbocsátásoktól való hagyományos japán ódzkodás, hanem a holdingszerkezetből eredő szervezeti hátrányok valószínűsítik. Abban az esetben viszont, ha egy meg egy nem három, hanem csak kettő, vagy akár másfél lesz csak, a fúzió bizony teljes kudarcba is fulladhat.

Molnár Sándor

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Japan Airlines