A vártnál jóval magasabb a Dunaferr vesztesége

Vágólapra másolva!
Pénteken a Dunaferr Rt. igazgatósága jóváhagyta a csoport első kilenc havi üzletmenetéről, vagyoni és pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatót. Eszerint a társaság első háromnegyed éves üzemi tevékenységének eredménye - 2,682 milliárd forint,  a tervezett - 1,398 milliárddal szemben. Az igazgatóság döntött arról is, hogy visszavásárolja a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft. korábban értékesített 52 százalékos külső üzletrészét.
Vágólapra másolva!

Az igazgatóság jóváhagyta a Dunaferr Rt. és a társaságcsoport első kilenc hónapi üzletmenetéről, vagyoni és pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatót. A csoport első háromnegyed éves üzemi tevékenységének eredménye - 2,682 milliárd forint, a tervezett - 1,398 milliárd forinttal szemben.

A Dunaferr igazgatósága elfogadta az idén is veszteséges Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft. reorganizációjáról készített beszámolót, elrendelte annak folytatását, és a ráfordítások - köztük a személyi jellegűek - további csökkentését. Továbbá határozott arról, hogy visszavásárolja a korábban értékesített 52 százalékos külső üzletrészt, amelyet a tulajdonosok eredeti áron adnak vissza.

A vártnál roszabb eredményt a társaság a kedvezőtlen piaci helyzettel, a forint sávszélesítésének következményeival, valamint a III. kokszolóblokk rendkívül rossz műszaki állapotával magyarázza. A közlemény szerint a II. kohó nyáron elvégzett átépítése is érezteti hatását a cégcsoport teljesítményében.

A forint árfolyamának erősödése és egyéb hatások folytán az adózás előtti eredmény a tervezett mínusz 3,1 milliárddal szemben mínusz 2,9 milliárd forint lett az első kilenc hónapban. A halmozott nettó árbevétel 272 milliárd forint, 4 milliárd forinttal kevesebb a tervezettnél.

A belföldi árbevétel több mint 6,4 milliárd forintos elmaradása mellett az export értékesítés árbevétele 2,4 milliárd forinttal haladta meg az előirányzottat.

Az igazgatóság támogatta a menedzsmentet abban, hogy tekintettel a rossz nemzetközi piaci körülményekre és a társaság kedvezőtlen gazdasági helyzetére, annak tárgyaló-delegációja továbbra is a 6,5 százalékos alapbérfejlesztésre vonatkozó javaslatot képviselje a jövő évi bér és szociális tárgyalásokon.

A Dunaferr mintegy 13 milliárd forint értékű beruházást valósít meg az idén; a beruházási terv első háromnegyed éves végrehajtásáról szóló előterjesztést a Dunaferr Rt. igazgatósága ugyancsak a pénteki ülésén hagyta jóvá.

(MTI)

Ajánlat:

Dunaferr Rt.